RMC Medicina - A Rózsakert Medical Center blogja

Mit tegyünk, ha túl válogatós a gyerek?

Mit tegyünk, ha túl válogatós a gyerek?

Spenót, kelbimbó, tojás, máj… néhány azok közül az ételek közül, amelyek nem örvendenek nagy népszerűségnek a gyermekek körében. De minek köszönhető a különböző ételekkel szembeni ellenállás? Hogyan vegyük rá a kicsiket, hogy változatosan egyenek? Szinte minden szülőnek gondja akad a gyermek táplálásával kapcsolatban, ezért Kővári Erika táplálkozástudományi szakértőnk segítségével megfogalmaztuk, mit érdemes tenni, ha válogatós gyermekkel van dolgunk.

istok-i-hate-vegetables.jpg

Mindenekelőtt szeretnénk megnyugtatni azokat az édesanyákat és édesapákat, akik mindennapi harcot vívnak az étkezések során. A 2-3 éves gyermekek körében nagyon gyakori a szelektív evés, ami teljesen normális. Ez a jelenség fejlődésük velejárója, és nem kell attól félni, hogy ez örökre így marad. A legtöbb gyermek 4-5 éves korára válik igazán kalandvágyóvá, amikor az új ízekre és ételekre is sokkal nyitottabbak.

A válogatós időszak azonban nem könnyű és nem csak átvészelni kell, hanem helyesen kezelni is. Ilyenkor az étkezések sokszor inkább sztrájkolásra hasonlítanak és a kedvelt ételek száma a minimálisra redukálódik. Ez a helyzet fokozott figyelmet igényel, ami fárasztó lehet, de semmiképp sem szabad türelmetlennek lennünk, hiszen ilyenkor alakul ki baba étkezési mintája.

Ötletek, melyeket érdemes kipróbálni:

  • Ismertesd meg a gyermekkel az ízek széles skáláját. Ha elkezded a hozzátáplálást (6 hónapos kor körül), próbálj meg minél változatosabb ételeket adni a babának, hogy sok-sok ízt megismerhessen. Ilyenkor még nyitottak az újdonságra, később viszont, amikor válogatni kezdenek, már rengeteg ízből tudnak szelektálni.
  • Mindig biztosíts választási lehetőséget. Tegyél az asztalra többféle ételt is (persze csak egészséges opciókat), amelyekből a gyermek ki tudja választani, miből és mennyit szeretne enni.
  • Párosítsd az ételeket. Ha valami újat szeretnél adni a babának, olyan étellel együtt add neki, amit már biztosan szeret.
  • Helyettesíts. Ha egy ételt a gyerek nagyon szeret, kezdj el ahhoz hasonlóan elkészíteni más élelmiszereket. Ha például a chips a kedvence, süss neki zöldségekből házi chipset. Ha a tejbegríz a sláger, akkor próbáld meg elkészíteni az egészségesebb változatát: használj gríz helyett zabkorpát és mellőzd belőle a finomított cukrot is.
  • Tedd vonzóvá az ennivalót. Legyen színes, friss és étvágygerjesztő. Egy szétfőtt brokkolit senki sem kíván meg könnyen.
  • Egyetek együtt. Szuper, ha a kicsi azt látja, hogy a szülők is élvezik, ha egészségesen esznek.
  • Alakítsd ki az étkezési kultúrát. A közös evésen túl csináljatok más ételkészítéssel kapcsolatos programot is. Főzzetek együtt, menjetek a piacra vásárolni, nézzétek meg milyen egy zöldséges/gyümölcsös kert vagy látogassatok el egy olyan helyre, ahol háziállatokat (tyúkokat, malacokat) tartanak.

pexels-photo-302482.jpeg

Rossz szokások, melyeket jobb mellőzni:

  • Ne erőltesd. Sajnos abból semmi jó nem születik, ha csak egy bizonyos ételt adunk a kicsinek, akinek nem lesz más választása.
  • Felejtsd el a jutalomfalatot. „Kaphatsz egy csokit, ha megeszed a spenótot?” Ezzel inkább ne próbálkozzunk, hiszen így az egekbe magasztaljuk a desszertet és a gyermek annál jobban fog vágyni rá.
  • Nem kell mindent eltüntetni a tányérról. Ezzel csak azt érnéd el, hogy a gyermek minden étkezés során frusztrált lesz.
  • Nincs szükség babakekszekre és más babáknak készült bolti édességekre. Biztosan könnyebb kibontani egy ilyen zacskót, vagy kinyitni egy babáknak szánt, cukrozott gyümölcslevet, az egészséges táplálkozás kialakításában viszont segíteni nem fognak.
  • Ne add fel. Ha például siralmasan sikerül a karfiollal való első találkozás, ne ess kétségbe. Pihentesd pár napig, majd próbáld meg más formában feltálalni. Legyen belőle sült karfiol, leves vagy püré. Sokszor fordul elő, hogy nem az ízzel, hanem az étel állagával van a probléma. Próbálj ki minél több lehetőséget, lehet éppen az utolsó lesz a befutó.

 A válogatós korszak minden szülőt próbára tesz. Fontos, hogy ne a könnyebb utat válasszuk, hanem tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a baba étkezési kultúrája megfelelően kialakulhasson. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nincs két egyforma gyermek, a szelektív evés oka ugyanis nagyon változatos. (Befolyásoló tényező lehet a gyermek pszichológiai státusza is.) A legfontosabb, hogy a gyermek súlya megfelelően gyarapodjon. Ha a válogatás szélsőségessé válik és a súlygyarapodás sem optimális, szakemberek segítségére van szükség. Ilyenkor gyermekorvos, dietetikus és pszichológus összetett munkája képes helyreállítani ezt a problémát.

Mit tegyünk, ha túl válogatós a gyerek? Tovább
Allergia húsvétkor? Az allergológus elmondja, milyen ételekkel vigyázzunk.

Allergia húsvétkor? Az allergológus elmondja, milyen ételekkel vigyázzunk.

Nagyon várjuk már a húsvétot, a tojást, sonkát és a finom süteményeket. Nem árt tudni, hogy bizonyos falatok allergiát, álallergiát okozhatnak. Az ételre intoleráns betegeknél is tünetek jelenhetnek meg. Ezekre nem árt odafigyelni, különösen kisgyermekeknél, akik most húsvétoznak első alkalommal és bizonyos fogásokat először kóstolnak meg. Dr. Nagy Adrienne allergológusunk segítségével összegyűjtöttük a legfontosabb húsvéti allergéneket.

Allergia vagy intolerancia?

Az ételallergia és az ételintolerancia gyakran hasonló hasi tüneteket okoz, ezért könnyű összekeverni őket. Ilyen tünetek lehetnek a puffadás, hányás, hasmenés, émelygés, gyomorgörcs. Az alapvető különbség az, hogy intolerancia esetén az érintett kisebb mennyiséget még el tud fogyasztani az adott ételből, ha allergiája van, akkor viszont már kevés adag is allergiás reakciót hoz létre. Intoleranciát okozhat az emésztéshez szükséges enzimek hiánya, ételmérgezés, irritábilis bélszindróma és pszichológiai tényezők.

Mesterséges helyett természetes

A tojásfestékek gyakran élelmiszer színezékből készülnek. Ezek kisgyermekek körében igen gyakran váltanak ki allergiás reakciókat, legtöbb esetben bőrtüneteket okoznak. Ennek elkerülése érdekében használhatunk természetes színezőanyagokat: hagymahéjat, ecetes céklalevet, vagy kurkumát. Az is jó megoldás, ha az étkezésre szánt tojást nem díszítjük, cserébe kifújunk néhányat, amiket a gyerekek kedvük szerint díszítgethetnek és még el is tehetik emlékbe.

husveti_allergiak_2.jpg

Füstölt áru, alkohol

A hisztamint tartalmazó ételek: füstölt áruk (füstölt sonka, kolbász, füstölt hal, füstölt szalonna stb.) érlelt sajtok, szalámik, savanyúságok (savanyú káposzta, kovácsos uborka), tenger gyümölcsei és az alkohol.

Akiknél a bélben gyengébben működik a hisztamint lebontó enzim, az ilyen ételek, melyeket húsvétkor nagyobb mennyiségben fogyasztunk, allergiás tünetekhez hasonló, u.n. „álallergiás” tüneteket okozhatnak. Hasfájás, haspuffadás, kiütések, kipirulás, szívdobogás, fejfájás, asztmás fulladás is előfordulhatnak. Valódi allergia esetén a saját hisztamin készletünk felszabadulása vált ki tünetet, míg álallergia esetén az étellel, itallal bevitt hisztamin okozhat tüneteket az arra hajlamos egyéneknél. A valódi és az álallergiát csak szakember tudja elkülöníteni, a kezelésük is teljesen más, ezért mindenképp szükséges kivizsgáltatni. Amíg a vizsgálat nem történik meg, a tüneteket kiváltó ételt tanácsos kerülni.

husveti_allergiak_3.jpg

Tojás

Nagy kedvenc húsvétkor, de ez is allergén. A tojásra érzékenyeknél jellemző tünetek a bőrviszketés, kipirosodás, csalánkiütés, száj körüli zsibbadás, arc, torok duzzadása, légzés nehézsége, hányás, hasmenés, hasi fájdalom. Ha kisgyermekünknek most készülünk először tojást adni, mindenképp kérjük ki a háziorvos, védőnő véleményét és elsőre kisebb adagokkal próbálkozzunk.  

Mogyorós, diós sütik

Sokan allergiásak az olajos magvakra (dió, mogyoró, földimogyoró, szezámmag, mandula, kesudió, brazil dió, pisztácia stb.), amik a finom húsvéti sütemények népszerű hozzávalói. Aki allergiás valamelyikre, annál kiütéseket, ödémát, hányást, hasmenést, asztmás rohamot okozhat. Súlyos esetben életveszélyes, úgynevezett anafilaxiás roham is előfordul, mely a keringés összeomlásával, eszméletvesztéssel jár, ekkor azonnali ellátás szükséges. A kivizsgálás ilyen esetben kötelező, az első viziten az életmentő adrenalin injekció felírása, betanítása is megtörténik.

husveti_allergiak_1.jpg

Tartósítószer

Nátrium benzoát, nátrium glutamát, szorbinsav és szalicilek. Sok élelmiszerben megtalálhatók, de jobb vigyázni velük, mert ezek is válthatnak ki allergiás reakciót. Az E211-e nátrium benzoát főként tejtermékekben és mézben van jelen és csalánkiütést, de akár asztmát is okozhat. A kínai konyha kedvence, a nátrium glutamát (E621) nyaki- és hátfájást, gyengeséget, fejfájást, szapora szívdobogást, bőrpírt és hányingert idézhet elő. Nyelvzsibbadást, csalánkiütést, nehézlégzést okozhatnak, a főként lekvárokban, dzsemekben található szalicilek. A szorbinsav pedig az arra érzékeny embereknél irritálhatja a nyálkahártyát és a bőrt.

Fontos: allergia nemcsak gyerek, hanem felnőttkorban is kialakulhat. Ha allergiás tüneteket észlelünk valakin, ne próbáljuk meg otthoni praktikákkal gyógyítani, azonnal forduljunk orvoshoz, majd kérjünk allergológiai kivizsgálást. 

Allergia húsvétkor? Az allergológus elmondja, milyen ételekkel vigyázzunk. Tovább
Mit tegyünk a szétnyílt hasizom ellen?

Mit tegyünk a szétnyílt hasizom ellen?

Nagyon sokan küzdenek vele, főleg a terhesség következtében alakul ki, súlyos egészségügyi és esztétikai problémákat okozhat – ez a szétnyíló hasizom. Dr. Lévay Bernadett plasztikai sebészünk és Haness Rita gyógytornászunk most elmondják, mit lehet tenni ellene.

szetnyilt_hasiom_2.jpg

http://crossfitsands.com/wp-content/uploads/2016/11/IMG_7790.jpg

A terhesség velejárója

Az egyenes hasizmok eltávolodása a terhesség alatt alapvetően egy teljesen természetes folyamat. A magzat növekedésével a hasfal nagyon sokat tágul, ennek következtében a has közepén futó egyenes izmok két oldalra tolódnak, hogy helyet biztosítsanak a megnőtt hasnak. Normális esetben ez egy ártalmatlan jelenség, ami a szülést követő néhány héten belül elmúlik, ahogy a test regenerálódik.

Mikor van baj?

Előfordulhat sajnos, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Az izmok szétválása következtében a szalagok megnyúlhatnak, a kötőszövet sérülhet, esetleg elszakadhat. Ha az izmok közötti távolság két ujjnál szélesebb, vagy ha a rendellenesség több hónappal a szülés után is fennáll, az komolyabb problémát jelez, ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni. A természetesnél nagyobb szétnyílást okozhatja túlsúly, ikerterhesség, nehéz tárgyak emelése, illetve gyenge izomzat és kötőszövet is.

szetnyilt_hasizom_4.png

http://www.abdomupdates.com/2015_11_01_archive.html

Nem csak esztétikai problémákat okozhat

A szétnyílt hasizom legjellemzőbb tünete a hasfal elődomborodása a köldök és a szegycsont között. Ettől a has nagynak tűnik, látványa egy több hónapos terhes pocakhoz hasonlít. Ez könnyen vezethet önértékelési- és önbizalom zavarokhoz, de ami még ennél is rosszabb, hosszútávon hátfájást, sérvet, inkontinenciát, gerinc- és derékfájást okozhat.    

Mennyire nyílt szét a hasizom?

A rendellenesség nem mindig látható szabad szemmel. Az alábbi módszerrel könnyen megvizsgálhatod, hogy érint-e a probléma.

  • Feküdj hanyatt
  • A térdeidet húzd fel
  • Vegyél egy nagy levegőt
  • Emeld meg a fejedet és a válladat, mintha hasprést végeznél
  • A köldöködnél mélyeszd az ujjad a hasadba
  • Felfele és lefele 4-5 cm hosszúságban nyomogasd végig a terültet
  • Érezni fogod, hogy mennyire süllyed bele az ujjad a hasadba, ez megmutatja, hogy rendesen összezárnak-e az izmok.

szetnyilt_hasfal_5.jpg

http://www.babanet.hu/gyerek/anyasag/gyerunk-anyukam-te-szereted-magadat/

Megoldások

  1. Megelőzés

A probléma megelőzhető, ha a terhesség előtt és alatt is tornáztatjuk hasizmainkat, figyelünk a megfelelő testtartásra és nem emelgetünk nehéz tárgyakat, például kerüljük a megerőltető, súlyzós edzéseket.  Ha van már gyermek a családban, akkor a várandós anyuka őt se emelgesse. A kismamák hasizom gyakorlatai nem a szokásos lábemelésekből és felülésekből állnak, hanem gyógytornász által összeállított speciális, a légzéssel is összehangolt mozdulatokból.

  1. Torna

A szétnyílt hasizom legtöbb esetben funkcionális hasizom tréninggel kiválóan kezelhető, de hosszadalmas. Sok-sok gyakorlás szükséges. A tréning célja, hogy a hasizok tónusa és ereje úgy alakuljon, hogy az egyenes hasizom újra középre tudjon  húzódni. Minden esetben kérd ki egy gyógytornász véleményét, mielőtt belevágsz, mert bizonyos gyakorlatok ilyenkor többet ártanak, mint használnak.

A torna mellett hatékony segítség lehet a Tape ragasztószalag alkalmazása, amely segíti a szétvált rostok újbóli egyesülését, regenerációját.

  1. Műtét

Súlyosabb esetekben indokolt lehet a műtét. Ennek során az egyenes hasizmokat egymáshoz varrják, így szüntetik meg a hasfali izomzat lazaságát.  A beavatkozás altatásban végzik és 1-2 órán keresztül tart, a teljes gyógyulási idő 2-3 hónap. A szülést követően akkor végezhető el a műtét, ha a kismama leadta a súlyfelesleget és körülbelül 6 hónapig tartja is az új súlyát.

 

Mit tegyünk a szétnyílt hasizom ellen? Tovább
Mi történik a női ciklus alatt?

Mi történik a női ciklus alatt?

A Glamour Magazin egy szuper kétperces videóban foglalta össze a női ciklus minden szépségét és kínját.

Te tudod, hogy mi játszódik le ilyenkor a női testben? Mi okozza az ingerültséget, a puffadást és melyik napokon vannak a hölgyek a legjobb formában? Dr. Gullai Nóra nőgyógyászunk megválaszolja a kérdéseket.  Figyelj, lehet, hogy tudunk újat mondani.

A női ciklus az általános vélekedéssel ellentétben nem feltétlenül 28 napig tart, a 21-35 napos ciklushossz is teljesen normálisnak számít. A folyamatot a hormonok irányítják és célja a petesejtek termelése és a test előkészítése a megtermékenyülésre.

noi_ciklus_1.jpg

Nehéz napok

A ciklus kezdetének a menstruáció első napját tekintjük. Ilyenkor a női hormonok szintje hirtelen leesik, ennek hatására a méhnyálkahártya felső rétege leválik és vérzés formájában távozik. Ezekben a napokban fáradékonyság, levertség jellemző és sokan alhasi görcsös fájdalmakat élnek át. Utóbbit elsősorban a méh simaizomzatának összehúzódása okozza, ami elősegíti a méhnyálkahártya leválását. A vérzés időszaka általában 2-7 napig tart.

Kirobbanó tettvágy

A ciklus első felében az ösztrogénszint emelkedni kezd és elkezdődik a tüszőérés. Az ösztrogén hatására a méhnyálkahártya is vastagodni kezd. A hölgyek általában ilyenkor vannak a legjobb formában: szebb a bőrük, jobban teljesítenek és nyitottabbak a szociális életre. A jó formához az is hozzájárul, hogy a ciklus közepe felé közeledve a tesztoszterontermelés is fokozódik.

noi_ciklus_2.jpg

A legszexibb szakasz

28 napos ciklusok esetén általában a 14. napon történik a petesejt kilökődése, ez a megtermékenyítés ideális időszaka. A hölgyek szexuális vágya jellemzően ilyenkor  magasabb. Sok férfi megérezheti, ha egy nőnek peteérése van, ilyenkor még az illatuk is megváltozik. Ezért a jelenségért az úgynevezett feromonok felelősek, amit a hölgyek a peteérés időszakában áramoltatnak magukból a legintenzívebben. Ezekről a kémiai hírvivőkről részletesebben olvashatsz korábbi, szerelemhormonokról szóló blogbejegyzésünkben.

Lejtő

Bekövetkezik a tüszőrepedés, vagyis az érett petesejt kilökődik a petefészekből, majd megkezdi útját lefelé a petevezetéken. Előfordulhat, hogy ez a folyamat alhasi görcsöket okoz és alkalmanként kevés vérzéssel is járhat. Az ösztrogénszint csökkenni kezd, a progeszteronszint pedig megemelkedik. Ez a hormonváltozás fáradékonysághoz, hangulatingadozáshoz vezethet és jellemzően a testhőmérséklet enyhe emelkedését eredményezi. A bőr ekkor kissé érzékenyebbé, problémásabbá válhat. A magas progeszteronszint hatására a méhnyálkahártya szerkezete kissé átalakul, így várja a megtermékenyített petesejtet.

PMS

Ha a megtermékenyítés nem történik meg, a petesejt elhal és felszívódik. Közeledik a menstruáció, a ciklus ezen szakaszában az ösztrogén- és progeszteronszint csökkenése miatt sokan szenvednek a premenstruációs szindróma tüneteitől: ingerültségtől, lehangoltságtól, illetve puffadástól, alhasi görcsöktől, hányingertől, fejfájástól. Ezek mellett libidócsökkenés is jelentkezhet, az emlők pedig érzékenyebbé válhatnak. 

noi_cilkus_3.jpg

Néhány nappal később jelentkezik a menstruációs vérzés és minden kezdődik elölről…

A női ciklus egy igazi hullámvasút, amit a hormonok irányítanak. A kellemetlenségek egy része egészséges életmóddal csökkenthető. A kritikus napokat mindkét nem nehezen viseli. Ilyenkor gondoljunk arra, hogy ennek a szeszélyes ciklusnak a végső célja a fogantatás és a gyermekáldást, ami az egyik legcsodálatosabb dolog.

Mi történik a női ciklus alatt? Tovább
Gyakori orrvérzés - mikor kell orvoshoz fordulnunk?

Gyakori orrvérzés - mikor kell orvoshoz fordulnunk?

Az orrvérzés olyan tünet, amely a gyermekek és felnőttek életében is gyakran problémát okoz. A vérzés oka sokszor nehezen megállapítható és emiatt kétségek merülhetnek fel, mikor érdemes szakorvoshoz fordulnunk. Dr. Liktor Balázs Ph.D. fül-orr-gégészünk segítségével összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

orr1.jpg

Hogyan csoportosíthatjuk az orrvérzés típusait?

Az egyszerűség kedvéért célszerű jelleg és életkor alapján megközelíteni a témát. Egyszer jelentkező, kis mennyiségű vérzéssel járó orrvérzésről szinte mindenki beszámolhatna, ezek klinikai relevanciája is igen csekély. Ilyenkor általában különböző sérülések, felső légúti fertőzések, esetleg orrfújás áll a vérzés hátterében. Ebben az esetben a külső porcos orrváz összenyomása vagy egy orrcseppel átitatott anyag (például géz vagy papír zsebkendő) orrmenetbe helyezése elállítja a vérzést. Célszerű C-vitamint fogyasztani, mely az érfalak felépítéséhez szükséges vegyület előállításában játszik fontos szerepet.

orr2.jpg

Hogyan kezeljük az orrvérzést felnőttkorban?

Ha saját magunknak nem sikerült elállítani a vérzést, a fül-orr-gégész úgynevezett kauterzációt végezhet, amely a vérzésforrás elektromossággal történő megégetését jelenti. Ez talán rosszul hangzik, de szerencsére felszíni érzéstelenítésben történik, ezért nem kell félnünk a fájdalomtól. A másik legtöbbször használt eljárás a kémiai edzőszerrel való koaguláció, ennek hiányában pedig tamponálással szüntetik meg a vérzést. Ha speciális orrvérzéssel van dolgunk, előfordul, hogy endoszkópos műtéti eljárásra van szükség.

Az ismétlődő orrvérzés esetében a kiváltó okot kell megtalálni, és kezelni. Egy orvosi vizsgálat során rutinszerűen magas-vérnyomást és vérképzőszervi betegségeket keresnek (utóbbit laborvizsgálatok alapján). Szakorvosi viziten endoszkópos vizsgálattal azonosítják a vérzésforrást, meggyőződnek arról, hogy az egyébként zegzugos orrjáratban daganat nem fordul elő.

Érdemes fokozottan figyelni arra, hogy ha bármilyen egyéb betegség folytán véralvadásgátlót szed az illető, akkor a gyógyszer nem megfelelő beállításának következtében fokozódik az orrvérzés előfordulási gyakorisága.

orr3.jpg

Mi állhat a gyermekkori orrvérzés hátterében?

Gyermekkorban az ismétlődő orrvérzések esetében a szakorvos gyakran azonosít az orrüregben lévő ér malformációt (legtöbbször értágulat formájában). Sok esetben az derül ki, hogy maga a gyermek a probléma okozója orrtúrással, orrpiszkálással vagy korábban behelyezett idegentesttel.

Gyermekek és felnőttek esetében is igaz, hogy amikor sikerült megszüntetnünk a problémát, akkor legalább három napig teljesen mellőzni kell az orrfújást, és még egy hétig törekedni kell a test fizikai kíméletre is. Ilyenkor nem célszerű sportolni, cipekedni és bármilyen olyan dolgot csinálni, amely során a fejünkben a nyomás fokozódik. A levegő megfelelő párásítása szintén sokat segít a regenerációban, ami pedig a legfontosabb: igyekezzünk elkerülni az orrvérzés kiváltó okát.

Ha az orrvérzés ennél erősebb, vagy amennyiben a szájüregből is aktív vérzést észlelünk, haladéktalanul hívjunk mentőt (Országos Mentőszolgálat - 104), hiszen ez súlyosabb problémára utal.

Gyakori orrvérzés - mikor kell orvoshoz fordulnunk? Tovább
Elektromos fogkefe- árt a fogzománcnak?

Elektromos fogkefe- árt a fogzománcnak?

Eltérőek a vélemények arról, hogy hagyományos vagy elektromos fogkefével jobb fogat mosni. Utóbbi ellen gyakran hallhatjuk, hogy az erős tisztítás következtében roncsolhatja a fogzománcot. Hogy mi igaz ebből, azt dr. Fekete Edit fogorvos mondja el nektek, aki a helyes elektromos fogkefe használatról is tanácsokat ad.

elektromos_fogkefe_1.jpg

Miért jó az elektromos fogkefe?

  • Alaposabb fogtisztítás tesz lehetővé.
  • A kisebb tisztítófej segítségével jobban hozzáférünk a fogakhoz.
  • A többirányú mozgás alaposabb fogmosást eredményez, kevesebb erőfeszítéssel.
  • Bizonyos elektromos fogkefékkel mérhető a fogmosás időtartama és erőssége, így könnyebb odafigyelni a helyes technikára.

Mire figyeljünk a fogzománc megóvása érdekében?

Cseréld a fejet!

A fogkefe sörtéi alapvetően lekerekítettek, hogy ne sértsék a zománcot és a fogínyt. A mindennapos használat következtében a sörték elhasználódnak, szétállnak és élessé válnak, ami felsértheti a fogzománcot. Az elektromos fogkefe fejét ezért 2-3 havonta cseréld, hogy elkerüld a bajt.

Ne nyomd erősen!

Ha túlságosan erősen nyomod a fogaidra a fogkefét, azzal felsértheted az ínyedet és roncsolhatod a fogzománcot, amitől fogaid fokozottan érzékennyé válhatnak a forró és hideg hőmérsékletre.  A gyengébb nyomással történő, hosszabb ideig tartó fogmosás sokkal hatékonyabb és a fogaidat sem károsítja. Egyes elektromos fogkefékkel mérhető a nyomás erőssége, ha ilyen készüléket vásárolsz, könnyebben oda tudsz figyelni a helyes technikára. 

elektromos_fogkefe_2.jpg

Savas ételek, italok után várj!

Savas ételek és italok fogyasztása után a száj pH értéke megváltozik, a fogzománc felpuhul. A fogmosás ilyenkor tovább károsíthatja a zománcot, ezért ilyenkor ne mosd meg azonnal a fogad. A nyál idővel semlegesíti a savakat, és a fogzománc regenerálódik. Ha vársz legalább fél órát, már nem teszel kárt.

elektromos_fogkefe_3.jpg

Milyen ételekkel és italokkal kell vigyázni?

Savas ételek

  • Alma
  • Citrusfélék
  • Ecetes ételek
  • Savanyú cukor

Savas italok

  • Szénsavas üdítőitalok
  • Alkohol
  • Energiaital
  • Tea
  • Gyümölcslevek

Az elektromos fogkefe tehát alapvetően jó választás, hiszen alaposabb tisztítást tesz lehetővé. A fent említett egyszerű szabályokat azonban érdemes betartanod a fogzománc épsége érdekében. Ha jobban szereted a hagyományos fogkefét, figyelj arra, hogy puha sörtéjű darabot válassz és finom, körkörös mozdulatokkal, hosszú ideig mosd a fogad.

Elektromos fogkefe- árt a fogzománcnak? Tovább
Te hogyan készülnél fel, ha ott lehetnél az Oscar-gálán?

Te hogyan készülnél fel, ha ott lehetnél az Oscar-gálán?

Az Oscar-gála a filmes világ legnagyobb eseménye, ahol a résztvevők minden évben csodásan néznek ki. Mindenki a legjobb formájában van, csillogó mosollyal és szuper ruhákban tündökölnek. Te gondolkoztál már azon, hogyan készülnél fel egy ilyen fontos napra? Mi abban szeretnénk most tanácsot adni, milyen ételeket érdemes fogyasztanod, ha egy nagy esemény előtt állsz és semmiképp sem akarsz fájó gyomorral vagy emésztési problémákkal érkezni. Ebben Kővári Erika táplálkozástudományi szakértőnk volt segítségünkre.

shutterstock_409367239.jpg

Legyen szó bálról, esküvőről, fotózásról vagy akár csak a szombat esti buliról, energiára biztosan szükséged lesz. Ezért akármennyire is szeretnél minél karcsúbbnak tűnni, semmiképp se koplalj még egy-két napig sem. Törekedj a napi 4-5-étkezésre és az elegendő folyadék bevitelére is. Ezt természetesen a hétköznapokon is szem előtt kell tartani, de egy fontos nap előtt fokozottan figyelj rá.

Gondolj csak bele, milyen megterhelő lehet a színészek, rendezők és más résztvevők számára az Oscar-gála napja? Ahhoz, hogy a sztárok tökéletesen nézhessenek ki, jól is kell érezniük magukat a bőrükben. Az étkezés az egyik elsődleges dolog, amivel tehetnek ezért.

Lássunk egy olyan étrendet, ami tartalmazza azokat a tápanyagokat, amire szüksége van a szervezetnek egy olyan esemény előtti napon, ahol bomba formában kell lenni. Mi szívesen ajánlanánk ezt bármelyik sztárnak is, úgyhogy bátran próbáld ki Te is!

  • Reggeli: Kezdd a napot egy laktató reggelivel, például 2 szelet teljes kiőrlésű kenyérből készült pirítóssal avokádókrémmel a tetején, mellé friss paradicsommal.
  • Tízórai: Jó ötlet ilyenkor a friss gyümölcs, egy-két narancs tökéletes választás.
  • Ebéd: A főétkezés kezdődjön egy tál zöldséges levessel. Tele van vitaminnal és a folyadékbevitelhez is hozzájárul. Ezután jöhet például egy csirkés rizottó, vagy egy halas tészta (teljes kiőrlésű tésztából).
  • Uzsonna: Ha nincs még vacsoraidő, de csillapítanád az éhséged valamivel, dobj be egy laktózmentes joghurtot.
  • Vacsora: Ne hagyd ki a vacsorát akkor sem, ha netán elmúlt hat óra. Próbáld meg kímélni a gyomrod és fejezd be a napot egy szuper salátával. Ha biztosan szeretnél jót aludni az utolsó éjszakán, legkésőbb 3 órával a lefekvés előtt egyél. Így elkerülheted a hasfájást, a rossz álmokat és a forgolódást. Másnap reggel pedig nem kell a karikák miatt aggódnod.

shutterstock_179718764.jpg

A nagy esemény előtti napon tehát arra kell figyelned, hogy amit megeszel, abban legyen annyi energia, hogy minden másra is gőzerővel tudj koncentrálni. Elképzelhető, hogy egy beszédet is kell majd tartanod (ahogyan a legtöbb sztár készül az Oscar-gálára). Ilyenkor mentálisan is sokkal könnyebben fogsz felkészülni rá, ha elegendő tápanyagot vittél be.

Lássuk, hogyan érdemes étkezni az esemény napján. Mi ezt javasoljuk:

  • Reggeli: Nagy rá az esély, ezen a napon már alig lesz arra időd, hogy hosszasan egyél, ezért szuper ötlet ilyenkor egy müzliszelet. Egy pohár frissen facsart narancslével pedig tökéletes reggeli.
  • Tízórai: Már biztosan nagy a rohanás, egy banán viszont elég energiát ad a folytatáshoz.
  • Ebéd: Grillezett hús zöldséggel. Egyszerű és könnyen emészthető. Most ez a legfontosabb.
  • Uzsonna: Ha az esti órákban lesz a várva várt esemény, akkor azt javasoljuk, legyen kéznél pár darab korpás keksz vagy puffasztott rizs. Ezeket akkor is meg tudod enni, ha már épp öltözködsz vagy frizurát igazítasz.

shutterstock_130520348.jpg

Mi az, amit mindenképp mellőzz ilyenkor az étrendből?

Nem kell részletesen kifejtenünk, miért nem érdemes ilyenkor olyan ételeket enni, amik puffasztanak. Nagyon kellemetlen lehet, ha puffadással küzdesz akkor, amikor a leginkább lapos hasra vágysz. Felsorolunk nektek néhány olyan ételt, amit a biztonság kedvéért ne egyél az utolsó napokban:

  • bab, borsó, lencse, kukorica, karfiol, alma, körte, szilva
  • szánsavas üdítők, édesítőszerek
  • túl zsíros és/vagy sós ételek
  • tejtermékek (laktózérzékenység esetében)

Tudjuk, hogy ez nem könnyű, de ne feledkezzetek meg a pihenésről sem. Aludjátok ki magatokat, hogy biztosan energikusan és jókedvűen érkezzetek a fontos eseményre.

Reméljük, ezzel a kis útmutatóval mindenkinek segíteni tudunk, aki egy fontos napra készül. Biztosak vagyunk benne, hogy már a sztárok is hasonlóképpen készülődnek a holnapi napra, így láthatjuk majd, hogyan tündökölnek a vörös szőnyegen.

Te hogyan készülnél fel, ha ott lehetnél az Oscar-gálán? Tovább
Milyen tünetei vannak a szerelemnek?

Milyen tünetei vannak a szerelemnek?

Itt a Valentin nap, minden a szerelemről szó. Aki szerelmes, annak szép a világ, repkednek a pillangók, és nem tudja letörölni a mosolyt az arcáról. Túl rózsaszín álomvilág, vagy tényleg vannak tünetei a szerelemnek? Dr. Bajnok Éva endokrinológus szakorvosunk segít nekünk a diagnózis felállításában.

Love is in the air

Az illatok nagyon fontos szerepet játszanak a vonzalom kialakulásában. Ezért a jelenségért az úgynevezett feromonok felelősek.  Ezek olyan anyagok, amelyek információt hordoznak az érzelmekről, a hormonszintről, a szexuális vágyról és a termékenységről.  Van egy nehezen definiálható illatuk, amit a bőrünkön keresztül párologtatunk magukból. Nőknél a feromonok peteéréskor áramlanak leginkább, hiszen ilyenkor a legtermékenyebbek, ilyenkor szeretnének leginkább figyelmet kapni. Ez az illat befolyásolja, hogy kit tartunk szimpatikusnak, kihez vonzódunk. Más szóval, hogy kivel „működik a kémia”.  

shutterstock_125922299_blog.jpg

A szerelem kémiai hírvivői

Az illatok tehát segítenek a vonzalom és a szimpátia kialakításában. De mi okozza az elvarázsolt állapotot? Vegyük sorra a szerelem kémiai hírvivőit.

Adrenalin: izgalom, és pillangók a hasban

Az adrenalinról tudjuk, hogy stressz hatására szabadul fel a szervezetben, de az talán kevésbé ismert, hogy a vonzalom kialakulásában is szerepe van. Ettől a hormontól ver gyorsabban és erősebben a szíved, ha a szerelmeddel találkozol, ettől érzel izgatottságot, ha vele vagy, és a pillangókat is ez repteti a hasadban.  

Dopamin: függőség és rózsaszín köd

A dopamin szerepet játszik a motiváció, a függőség, a figyelem és a vágy kialakulásában.  Emiatt van az, hogy állandóan a másikra gondolsz, szinte mindenről ő jut eszedbe, gyakorlatilag a kábítószereddé válik. Nem eszel, nem iszol, és rózsaszín köd vesz körül. Ha a szerelmedre gondolsz, a szervezetedben mindig megemelkedik a dopamin szintje, ezért gyakorlatilag ördögi körbe kerülsz: nem tudod és nem is akarod őt kiverni a fejedből.

shutterstock_129551171_blog.jpg

Szerotonin: vakká tesz

Ha erős vonzalmat érzünk valaki iránt, a szerotonin szint lecsökken a szervezetben, ettől „veszítjük el a fejünket”, ha szerelmesek vagyunk.  Ilyenkor van az, hogy senki mást nem veszünk észre, és a nagy ő hibái sem tűnnek fel. Úgy érezzük, hogy ő tökéletes.

Tesztoszteron: hajt a libidó

Nemcsak a férfiak, hanem a nők szexuális vágyának beindításáért is a tesztoszteron felelős. A petefészekben kis mennyiség termelődik ebből a hormonból, és ez ébreszti fel a nők libidóját.

Oxytocin: erős kötelék

Ha a vonzalom és a kezdeti fellángolás erősebb érzelmekké alakul, akkor az oxytocin dolgozik bennünk. Ez a hormon fokozza a bizalmat és csökkenti a félelemérzetet. Felelős az erős, monogám kapcsolatok kialakulásáért. Ilyenkor érzed azt, hogy elköteleződsz a másik mellett, és egy csapat lesztek. Az oxytocin segíti egyébként az anya és gyermeke közötti kötődést erősítését is.

shutterstock_156882656_plasztika_blog.jpg

Sok mindenért felelősek az illatok és a hormonok, de nem csupán ez határozza meg, hogy ki iránt érzünk szerelmet és kit választunk párunknak. A kezdeti szikra kipattanása és a varázslatos érzés viszont nagyrészt ezeknek köszönhető.

Happy Valentine’s day! :)

Milyen tünetei vannak a szerelemnek? Tovább
Télen se akaszd szögre a futócipőt!

Télen se akaszd szögre a futócipőt!

A mozgás minden évszakban fontos. Télen kevés időt töltünk a szabadban, egy kis futás ilyenkor is remek kikapcsolódást nyújthat és feltöltheti a testünket és a lelkünket. Van néhány dolog, amire érdemes odafigyelni, mielőtt útnak indulsz. Hogy mik ezek, azt dr. Pulai Judit belgyógyász, reumatológus segítségével gyűjtöttük össze nektek, aki szabadidejében szívesen fut – akár télen is.

shutterstock_251278612.jpg

Az alapok

A mozgáshoz mindenkinek más hőmérséklet az ideális. Van, aki melegben szeret futni, és akadnak olyanok, akik inkább a hideget kedvelik. Alapvetően nincs olyan hőmérsékleti határérték, ami felett vagy alatt határozottan tiltott a sportolás, mindenki maga érzi, hogy mi esik jól, mit bír a szervezete.  

Ezekre figyelj

  • Ha most kezdesz futni, akkor alapszabály, hogy fokozatosan terheld magad.
  • Aki asztmás, vagy szívbeteg, mindenképp kérje ki az orvosa véleményét a téli szabadtéri futással kapcsolatban.
  • Soha ne hagyd ki a bemelegítést! Erre minden évszakban oda kell figyelni, de a hidegben az ízületek védelme érdekében hosszabb és alaposabb bemelegítés szükséges.
  • Futás után kötelező a nyújtás.
  • A szervezetet a hidegben történő futás jobban igénybe veszi, ezért ne erőltesd túl magad, mindig annyit fuss, amennyi jólesik.

shutterstock_243295729.jpg

Okosan tervezd meg a ruházatot!

Mielőtt elindulsz, nézd meg az időjárás-jelentést, hogy tudd milyen hőmérséklet, szél, vagy csapadék várható. Futás közben 15-20 fokkal melegebbnek érezzük a hőmérsékletet, ennek megfelelően kell megválasztani az öltözéket. Figyelj rá, hogy ne öltözz túl, mert ha nagyon kiizzadsz, könnyebben megfázhatsz. Ha gyakran futsz, mindenképp vásárolj jó minőségű, speciális futóruhákat, hogy elkerüld a sérüléseket és a meghűlést.

Miből álljon a téli futóöltözet?

Felsőrész

  • Alsó réteg: test vonalát követő, jól szellőző aláöltözet.
  • Középső réteg: lazább, lezserebb darab, ami jó hőszigetelő és jól szellőzik.
  • Felső réteg: futókabát, ami bírja esőt, a havat, a szelet, a hideget, és légáteresztő.

Alsó rész

  • Alsó réteg: Jól szellőző, meleg aláöltözet, ami főként a feneket és a combot védi. Erre megfelelő futónadrág mellett csak extrém hidegben van szükség.
  • Téli futónadrág, ami vastagabb anyagból készült, jó hőszigetelő és légáteresztő.

Sál

  • Meleg, polár csősál, amit az orrodra is fel tudsz húzni, hogy ne közvetlenül szívd be a hideg levegőt.

Sapka, kesztyű

  • Ezekről se feledkezz meg, mert a fejed megfázhat, az ujjaid pedig megfagyhatnak a hideg következtében.

Ne felejtsd el a vizet sem!

Attól, hogy hideg van és esetleg  kevésbé érzed az izzadást, még ugyanúgy pótolnod kell az elveszített folyadékot. Futás közben csak kortyokban fogyassz vizet, utána pedig bőségesen igyál és egyél is valami táplálót.

shutterstock_226903828_blog.jpg

A futás erősít, kikapcsol és feltölt energiával. Ha érzed magadban az erőt, bátran űzd télen is ezt a sportot. Figyelj az öltözékre, a folyadékpótlásra és melegíts be megfelelően. A legfontosabb pedig, hogy tartsd tiszteletben a tested és ne erőltesd túl magad, ha nagyon nem megy, próbálkozz másik sporttal, vagy várj tavaszig.

Télen se akaszd szögre a futócipőt! Tovább
Mit tegyünk, ha télen vagyunk allergiásak?

Mit tegyünk, ha télen vagyunk allergiásak?

Az allergia szó hallatán a legtöbben talán azokra a pollenallergiásokra gondolunk, akik egész nyáron tüsszögnek és orrfolyással küzdenek. Ők a téli hónapokban fel is lélegezhetnek. Azoknak viszont, akik poratkára, penészre vagy állatszőrre érzékenyek, csak télen kezdődik az igazi allergiaszezon. A legfontosabb tudnivalókat a téli allergiákról dr. Nagy Adrienne Ph.D. allergológus szakorvosunk segítségével gyűjtöttük össze.

allergia.jpg

A hideg beköszöntével beindítjuk a fűtést, amely az év során felhalmozódott port és más káros anyagot a levegőbe keveri. Amint ezek az orrunkba kerülnek, rögtön allergiás reakciót válthatnak ki. A folyamat során ún. hisztamin termelődik, amely tüsszögést, könnyezést vagy orrfolyást eredményez.

Nátha vagy allergia?

A tünetek alapján nehéz megkülönböztetnünk a téli allergiát a felső légúti megbetegedésektől. A téli hónapokban ráadásul a vírusok által egymás után betegszenek le az emberek, így még nehezebb eldöntenünk, mi okozza a panaszokat. A legegyszerűbb válasz a kérdésre, hogy a náthás időszak körülbelül 8-10 napig tart, míg az allergia hónapokig kínozhatja a beteget. 

Melyek a leggyakoribb téli allergiák? 

  • A leggyakoribb allergén télen a poratkák, melyeket az ágyneműben és a matracokban érdemes keresni. Az allergiás panaszokat az állat levegőben szálló, beszáradt széklete okozza. Annak érdekében, hogy minél kevesebb kerüljön belőlük a levegőbe, szükséges heti egy alkalommal kimosni a teljes ágyneműt. Léteznek már antiallergén ágyneműhuzatok is, érdemes lehet kipróbálni őket. A poratka allergia leggyakoribb tünete a reggeli tüsszögés és az orrdugulás. Ügyeljük arra, hogy a légutak szabadok legyenek és a sok orrfújással ne okozzunk sebet az orron, hiszen az további fertőzésekre ad lehetőséget. Ami a portalanítást illeti, szerezzünk be egy HEPA szűrővel ellátott porszívót, amely a művelet során nem engedi a port visszaáramlani a levegőbe. A HEPA szűrő vásárlása esetén figyeljünk arra, hogy a szűrő típusszáma minél nagyobb számot tartalmazzon (pl.: H14 és afelett), mert annál tökéletesebben szűri a levegőt.
  • Érzékeny pont, az állatszőr allergia. A téli hidegben sokan döntenek úgy, hogy szeretett kutyájukat/macskájukat beengedik a házba is. Ilyenkor jelentkezhet erősen az állatszőr allergia, amely klasszikusnak mondható tünetekkel jár, mint a köhögés, tüsszögés és szemviszketés. Nagyon nehéz ilyenkor megválni kedvencünktől, ezért ha mindenképpen magunk mellett akarjuk tudni kisállatunkat, fürdessük meg minden héten legalább egyszer és ne engedjük be hálószobánkba. Fontos tudnunk azt is, hogy itt kettős problémával állunk szemben. A poratkák a háziállatok lehullott szőrével táplálkoznak, a szobában tartott állatok szőre kitűnő tápanyag számukra, amelyek így vidáman szaporodnak. Kedvenceink sajnos több allergiás reakció kiváltói lehetnek.
  • Gyakran okoz problémát az allergiások körében a penész.  Nedves helységekben - minta fürdőszoba és a pince - könnyen kialakul. Sőt, ha modern, műanyag nyílászárók vannak otthonunkban, a „túl jó” szigetelés miatt bármelyik szobában találkozhatunk penésszel. Annak érdekében, hogy elkerüld a lehetséges rosszullétet, először is válj meg minden menthetetlenül penészes tárgytól. A lakás azon részeit, melyeket „nem lehet kidobni”, kezeljük penész elleni vagy fertőtlenítőszerekkel.

Mindhárom allergia esetében érvényes tanács, hogy lakásunkat rendszeresen szellőztessük. Ilyenkor az ablak legyen legalább 5 percig nyitva, hogy a meleg, szennyezett levegő kiáramolhasson és helyébe friss, száraz levegő kerülhessen.

  • Ha a téli allergiákkal foglalkozunk, egy másik típusú problémával is szembe kell néznünk. Télen sokat eszünk, iszunk. Ilyenkor megszaporodnak az étkezéssel összefüggő csalánkiütések. Ezek hátterében ételallergia vagy hisztamin intolerancia is állhat. Ez utóbbit a nagy hisztamin tartalmú ételek bontásában szerepet játszó DAO enzim hiánya, gyenge működése okozhatja.  Téli, ünnepi lakomáink: füstölt húsok,vörösbor, savanyú káposzta, halak, tenger gyümölcsei, mák, érlelt sajtok, savanyúságok sok hisztamint tartalmaznak, melyek hisztamin tartalmának lebontása kihívás a szervezet számára. A kórképek elkülönítésében és eltérő kezelésében is dr. Nagy Adrienne allergológus áll rendelkezésre életkortól függetlenül.


A téli allergiák kezelése

Sok esetben a környezetünkben tett változtatások akár meg is szüntethetik panaszainkat, ha viszont a tünetek nem enyhülnek, forduljunk szakorvoshoz.

_dub6445.jpg

Ahogyan más allergiás betegségeknél, a téli allergiák esetében is népszerű kezelési mód az ún. immunterápia, amely segíti a szervezetet hozzászoktatni az allergiát kiváltó tényezőhöz. Azért ajánljuk ezt a módszert, mert az allergénspecifikus immunterápia (SIT) a tüneteken kívül az allergia okára is képes hatni.

Mit tegyünk, ha télen vagyunk allergiásak? Tovább
Tények és tévhitek a felfázásról

Tények és tévhitek a felfázásról

Sokan az egyik legkellemetlenebb tünetekkel járó betegségként tekintenek a „felfázásra”, vagyis arra a fertőzésre, ami a húgyúti rendszerben okoz gyulladást. Ezúttal tisztázzuk a húgyúti fertőzésekkel kapcsolatos fontos tudnivalókat annak érdekében, hogy megértsük, mi zajlik le szervezetünkben a betegség során. A témában Dr. Gullai Nóra szülész-nőgyógyász szakorvosunk volt segítségünkre.
istock_000015201389xxlarge.jpg

A húgyúti rendszer különböző megbetegedéseit legtöbben (tévesen) felfázásnak nevezik. A húgycső, a húgyutak, a vesék és a vesevezetékek gyulladásos állapotát azonban helyesen húgyúti fertőzéseknek kell neveznünk, hiszen kialakulásuk elsősorban nem a hidegnek köszönhető, hanem különböző kórokozóknak, jellemzően baktériumoknak. A hideg segítheti a kórokozók szaporodását a helyi immunválasz csökkenésén keresztül, ezért fokozottan érdemes figyelni a megfelelő öltözékre is. 

A megbetegedés kialakulása

A húgyúti fertőzés sajnos rendkívül gyakori probléma, különösen a nők körében. A végbél és a húgycső, valamint a hüvely nyílása is közel fekszik egymáshoz, ami elősegíti a fertőzés kialakulását. A vastagbélben (természetesen) jelenlévő baktériumok ezért könnyen a hüvelybe és azon át a húgycsőbe és -hólyagba kerülhetnek, ahol elszaporodva gyulladásos állapotot idéznek elő. Ezt az úgynevezett felszálló fertőzést legtöbb esetben az E. coli baktérium okozza, de más baktériumok is okozhatnak ilyen megbetegedést. Az anatómiai sajátosságoknak köszönhetően a nők körében gyakoribb jelenség, azonban férfiaknál is előfordulhat, hasonló tüneteket produkálva. Szexuális úton terjedő kórokozók is előidézhetnek elsősorban húgycső gyulladást, mely igen kellemetlen tünetekkel jár, valamint maga a gyakori szexuális aktus (“mézeshetek betegsége”) és egyes fogamzásgátló módszerek (pl. spermicidek alkalmazása) is hajlamosíthatnak. Kisbabák esetében is számolnunk kell a húgyúti fertőzés lehetőségével, náluk viszont a tünetek gyakran veleszületett rendellenességre utalhatnak, illetve menopauzában is jellemző, ami elsősorban a csökkenő hormonszintekkel magyarázható.

Tünetek és diagnosztizálás

A húgyúti fertőzések többféle tünettel jelentkezhetnek, a leggyakoribb ezek közül a gyakori vizelési inger, amely égő, görcsös fájdalommal társul. A vizelet ilyenkor zavaros és akár véres is lehet. Alhasi fájdalmakat is tapaszthatunk, illetve hőemelkedés is előfordulhat. Az erős deréktáji fájdalom, a láz és a hidegrázás a vesemedencék gyulladására utalhat, melynek komoly szövődményei is lehetnek, ezért ha ezeket a tüneteket észleljük, minél hamarabb forduljunk orvoshoz.

A betegség diagnózisát a klinikai képen túl vizeletvizsgálat segítségével állíthatjuk fel. Ilyenkor a vizeletben genny, fehér- és vörösvérsejtek is megjelenhetnek, melyek utalnak a gyulladásos állapotra, nyálkahártya vérzésre. A húgyúti fertőzések esetében a baktérium elpusztításához szájon át adott antibiotikumot alkalmaznak. Nagyon fontos tudni, hogy a különböző baktériumok más és más antibiotikumra érzékenyek, ezért mindenképpen az orvos által előírt gyógyszert szedjük és semmiképpen se kezdjünk el antibiotikumot szedni a diagnózis előtt. A megfelelő gyógyszer alkalmazásakor a tünetek gyorsan enyhülnek, de fontos, hogy mindig az előírt ideig szedjük a gyógyszert, ne hagyjuk abba korábban akkor sem, ha teljesen megszűntek a panaszok.
shutterstock_119446654.jpg

Hogyan előzzük meg a fertőzést?

A húgyúti fertőzések rendkívül kellemetlenek lehetnek bárki számára, a tünetek sokszor hirtelen jelentkeznek és nagy fájdalommal járnak. Odafigyeléssel természetesen megelőzhetjük a bajt. Ahogy már említettük, a húgyúti fertőzések téves elnevezése, a „felfázás” arra utal, hogy a gyulladást a hideg okozza, például ha hideg felületre ülünk, vagy mezítláb járkálunk. A hideg csökkentheti a helyi immunválaszt, azonban a bakteriális fertőzés eredete más. Fontos a székelés utáni higiéniára való odafigyelés, amely felnőttekre és kisbabákra is egyaránt igaz. Hasznos lehet, ha együttlét után rövid időn belüli vizeléssel átmossuk a húgycsövet, ez segíthet megakadályozni a felszálló fertőzés kialakulását. Ha az előzményben volt már húgyúti fertőzés, érdemes a spermicid fogamzásgátló módszereket kerülni, menopauzában szenvedő nőknél pedig a helyi hormonkezelés segíthet a megelőzésben. A tőzegáfonya és a probiotikumok hatékonysága egyelőre vitatott, de számos páciens számol be kedvező tapasztalatokról. Amiről pedig semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk, az a megfelelő folyadékbevitel. Ha rendszeresen elég vizet iszunk, azzal lehetővé tesszük a folyadék átáramlását, ami átmossa a vesét, a húgyvezetéket, a hólyagot és a húgycsövet.

Kihez forduljunk?

Végül fontos tisztáznunk azt is, hogy megbetegedés esetén milyen orvoshoz kell fordulnunk. Annak ellenére, hogy a húgyutak megbetegedése többnyire más tünetekkel jár, mint a nőgyógyászati fertőzés, a nők nagy része először mégis nőgyógyászát keresi fel. A félreértés oka elsősorban az, hogy az érintett szervek igen közel vannak egymáshoz, továbbá megtévesztő lehet az is, hogy a húgyúti fertőzések gyakran kialakulhatnak a megnövekedett szexuális aktivitás vagy partnerváltás alkalmával is és társulhat hüvelyfertőzéssel is. Ha húgyúti fertőzések tüneteit észleljük magunkon, célszerűbb, ha a húgyutak specialistájához, urológus szakorvoshoz fordulunk.

Tények és tévhitek a felfázásról Tovább
Szépészeti plasztika: nem hiúsági kérdés

Szépészeti plasztika: nem hiúsági kérdés

Hazánkban a plasztika megítélése kettős. A helyreállító műtéteket nem nézzük rossz szemmel, de a szépészeti célú beavatkozások kevésbé elfogadottak a közvélemény körében. Tényleg elítélendő, ha valaki a szépségért kés alá fekszik? Milyen hatással van a páciensre egy sikeres műtét?  Dr. Lévay Bernadett plasztikai sebészünket kérdeztük a témáról, aki sok nőn és férfin segített már.

A plasztikai sebészetnek alapvetően két ágát különböztetjük meg: a rekonstrukciós műtéteket és az esztétikai beavatkozásokat. Előbbi a baleseti, égési és műtét okozta torzulások vagy hegek, valamint fejlődési rendellenességek korrekcióját jelenti. Utóbbi, ahogy neve is mutatja, esztétikai célú, a fiatalabb, vagy előnyösebb külső elérése érdekében történik. Az esztétikus végeredmény természetesen a rekonstrukciós műtéteknél is nagyon fontos.

shutterstock_77729719_plasztika_blog.jpg

Ha egészséges vagy, miért fekszel kés alá?

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy aki egészséges és csupán szépészeti célból műtteti meg magát, mérhetetlenül hiú, vagy nem tud mit kezdeni a pénzével. Az okok ennél persze sokkal összetettebbek. Van, akit gyerekkora óta csúfolnak a fülei miatt, mások nem érzik magukat igazi nőnek kisméretű kebleik miatt, olyanok is sokan akadnak, akik a terhesség után megereszkedett bőrtől önbizalomhiánnyal küzdenek. A test és a lélek egészsége összefügg.  Ha valaki nem tudja elfogadni magát a testében, az lelki problémákat okozhat, ezek pedig pszichoszomatikus tünetekhez és betegségekhez is vezethetnek.

Nagyobb önbizalom, jobb párkapcsolat

Sok páciens nyilatkozik úgy a műtét után, hogy az egész élete megváltozott és az önbizalma szinte az egekbe emelkedett. A jó önbizalom és önbecsülés segítheti a pár találást és pozitív hatással lehet a párkapcsolatokra. A doktornő szerint sok házasságot mentett már megy egy-egy általa végzett műtét.

shutterstock_156882656_plasztika_blog.jpg

Életmódváltásra késztet

Dr. Lévay Bernadett tapasztalatai alapján egy sikeres plasztikai műtét után sokakra motiválóan hat az elért eredmény. Életmódváltásra ösztönözi őket, jobban odafigyelnek arra, hogy formában maradjanak és egészségesebben éljenek. Sportolni kezdenek és tudatosan figyelnek az étkezésükre. Úgy vélik, ha már egyszer megcsináltatták az adott testrészüket, szeretnék, ha sokáig szép maradna – és ezért érdemes tenni.   

shutterstock_160379219_plasztika_blog.jpg 

Ne ítélkezzünk tehát azok felett, akik a szebb külső és jobb megjelenés érdekében kés alá fekszenek. Ezek a beavatkozások olyan életminőség javuláshoz vezethetnek, amik a párkapcsolatokra és a munkahelyi teljesítményre is hatással lehetnek. Aki műtétre készül, gondolja végig alaposan. Ne fellángolás, vagy egy divathullámnak való megfelelés ösztönözze. Ha bizonytalan, kérje ki pszichológus véleményét is.

Szépészeti plasztika: nem hiúsági kérdés Tovább