RMC Medicina - A Rózsakert Medical Center blogja

Menopauza, azaz totális fejre állásunk rövid története

Menopauza, azaz totális fejre állásunk rövid története

Páciensünk beszámolója

A menopauza tüneteit testreszabott megoldásokkal lehet eredményesen kezelni. Ehhez kezelőorvosunknak pontos képet kell kapnia szervezetünk állapotáról és egyéni kockázatainkról.

Talán 47 éves lehettem, amikor az első jelek megmutatták magukat. Kezdetben a menstruációmat megelőző napokban szállt meg egyfajta szokatlan érzékenység, bármitől el tudtam sírni magam. Ez aztán görcsös idegességgé és türelmetlenséggé fajult. 50 éves koromra minden kisebb-nagyobb stressz hatás a menstruációm megindulásához vezetett. Volt, amikor már harmadszor menstruáltam egy adott héten, gyakorlatilag permanensen betétekkel felszerelten éltem. Ha nem egy ragaszkodóbb és türelmes férfival él ilyenkor az ember, bizonyára minden intimitás elillan az életéből, és az önbizalma is darabokra esik mire föleszmél, a hétköznapibb nyűgökről már nem is beszélve.

shutterstock_1536338237.jpg

A barátnőim az „Üdv a klubban!” felkiáltással fogadták nyavalygásomat, majd az éjszaka közepén izzadságban úszó ébredéseiket, a borzalmas hőhullámaikat, a néhány hónap alatt felhalmozódó nem kívánatos extra kilóikat, az idegösszeomlásaikat sorolták láthatóan megkönnyebbülve, hogy nem egyedül léptek az elsárkányosodás biztos útjára. Mindezzel együtt ezek nagyon elkeseredett beszélgetések voltak, feltétlen követésre alkalmas megoldási javaslatokkal senki nem tudott szolgálni. Éreztem, hogy fel kell keresnem nőgyógyászomat Dr. Csermely Gyulát az RMC-ben.

A fito-ösztrogén (a természetben előforduló növényi anyag) nem használt. Egy biopszia után, mivel a vérzészavarokat többnyire rendező hormon kibocsátó spirált már korábban sem bírtam, és van méhem, nem dohányzom, korábbi rendszeres szűréseim eredményei alapján semmilyen extrém kockázatot nem futottam, szisztémás hormonpótlást kaptam. Engem ez átsegített a bajon. Nálam minden körülmény lehetővé tette a gyógyszer használatát, és így is 2 év múlva a káros szövődmények (pl. májbajok) elkerülése érdekében abba kellett hagynom. De sem a vérzésem, sem a kiborulások nem tértek már vissza, és anyámhoz hasonlóan 53 éves koromra végleg elfelejtettem a menstruációt. Legalábbis eddig, remélem végleg.

Egy női lapban olvastam, hogy a Föld nőnemű lakosságának felét érinti, mégis tabunak számít a menopauza. Kb. 1 millió magyar nő szenved tőle többé, kevésbé. Már van világnapja is, október 18-án. A magazin javasolja, hogy tudatosan készüljünk rá. A szakemberek szerint a változókor számos új lehetőséget hordoz, ha nem negatívan éljük meg.  Én azzal szembesültem, hogy a hiedelmekkel messzemenően és gyorsan tisztába kerülhetünk, de arról, hogy hogyan lehet pozitívan megélni mindezt, nehéz használható receptet kapni.

Dr. Gullai Nórát, az RMC nőgyógyászati profilvezetőjét, megkérdeztem, hogy mit jelent a menopauza fogalma egész pontosan.

Gullai Nóra: A menopauza definíció szerint azt jelenti, hogy legalább 12 hónapon keresztül nem menstruál egy nő. A perimenopauza ezt az átmeneti állapotot, a premenopauza pedig az ezt megelőző állapotot jelenti, a kellemetlen, sokszor kibírhatatlan tünetek gyakran már ekkor jelentkeznek.

Kallós Eszter: Nóri, Te is nő vagy és orvos. Milyennek látod sorstársaidat ebben a vacak helyzetben?

GN: Nagyon sokszínű a kép. Vannak, akik több év kínlódás után jelentkeznek, vagy találkozom olyanokkal, akik teljes információhiányban állnak a folyamatokhoz, és vannak, akik még nem is mutatnak tüneteket, de kérik, hogy hormonpótlással előre kezeljük a helyzetet, mivel szeretnék megúszni a szörnyűnek hallott következményeket, és igazán szeretnék megállítani az időt. Mert lássuk be, hogy a menopauza megjelenése minden nőnek a szembesülés pillanata: öregszünk és ezzel együtt elkezdődhetnek a klimaxos tünetek, például hőhullámok, alvászavar, ingerlékenység, hüvelyszárazság, húgyúti fertőzések léphetnek fel, veszítenek a tónusukból a szöveteink, elvékonyodhat a hajunk, könnyebben hízunk… szóval nehéz időszak ez, tele önértékelési nehézségekkel a testi tüneteken túl.  A jó hír, hogy vannak megoldások a tünetek enyhítésére, a rossz hír, hogy bár az ösztrogén előnyösen hat a bőr több paraméterére, a komplett esztétikai kimenetelre vonatkozóan kevés adat áll rendelkezésre és önmagában ilyen igények jelenleg nem képezhetik hormonpótlás indikációját. De ha többet akarsz tudni a menopauza és a kezelésként adott hormonoknak a teljes szervezetet érintő hatásairól, akkor Baló Timivel beszélj, az endokrinológus kollégámmal, akivel együtt raktuk össze az RMC menopauza csomagját.

KE: Igen, ez a csomag. Most tényleg ennyi vizsgálaton kell részt vennie egy nőnek a megoldás megtalálása érdekében?

GN: Az volt a célunk a menopauza csomag kidolgozásával, hogy egy olyan komplett képet kapjunk páciensük szervezetének aktuális állapotáról és a várható egészségkockázatairól, amely lehetőséget ad a tökéletesen személyre szabott kezelésre. A menopauza nem pusztán nőgyógyászati kérdés. Például a nők számára előnyt jelentő kisebb kockázat kardiovaszkuláris téren a menopauzát követően eltűnik, gyakoribbá válhatnak a húgyutakat érintő problémák, törékenyebbé válhatnak a csontok és így tovább. Szóval olyan szempontból jó tudatosan készülni a menopauzára, hogy egyrészt a testünk állapotát és kockázatainkat ismerve teremtsünk lehetőséget a személyre szabott kezelésre, másrészt legyünk tisztában azokkal az esetleg totálisan új táplálkozási és életvezetési szokásokkal, amelyek segítenek a lehető legkisebb megrázkódtatással élni tovább az életünket és biztosítják azt, hogy továbbra is elfogadjuk magunkat. Ezt a nőgyógyászati eljáráson túlmutató megközelítést tartjuk korszerűnek, professzionálisnak és igazán páciensközpontú megoldásnak.

KE: Igen, ezzel a saját példám alapján is tökéletesen egyetértek. Tényleg több éves testi-lelki tortúrát tud elkerülni az ember egy valóban rászabott, hatásos kezelési programmal. Az egyébként merő véletlen, hogy nálunk anyai ágon ilyen évre pontos a menetrend menopauza fronton?

GN: Valóban van családi mintázat a menopauza megjelenésének idejében. Ennek főleg akkor lehet jelentősége, ha egy családban korán jön a menopauza. Ilyen esetben a lánygyermekek figyelmét érdemes felhívni arra, hogy náluk is nagyobb eséllyel lehet számítani a menopauza szokottnál korábbi érkezésére, ami a családterv szempontjából fontos információ lehet.

KE: És ami tényleg igazi tabu téma: a libidócsökkenés törvényszerű velejárója ennek az életciklusnak?

GN: Velejárója lehet, de ez ennél összetettebb kérdés. Párkapcsolataink, szexuális szokásaink, érzelmi életünk állapota feltehetően legalább annyit tesz hozzá ehhez (vagy éppen vesz el) mint a menopauza. Támogató eszközök - orvosi szempontból - itt is rendelkezésre állnak, beszélj Baló Timivel.

KE: Beszélek.

 

Kallós Eszter

Menopauza, azaz totális fejre állásunk rövid története Tovább
Honnan tudom, hogy influenzás vagyok, megfáztam, esetleg elkaptam a Covid-19-et?

Honnan tudom, hogy influenzás vagyok, megfáztam, esetleg elkaptam a Covid-19-et?

Az egyik ártalmatlan betegség, a másik kettő nagyon veszélyes lehet

Bár az átlagosnál enyhébb az idő, így is tombol az influenzaszezon. Honnan tudjuk, hogy influenzásak vagyunk, elkaptuk a koronavírust, vagy csak megfáztunk? Mi a különbség a három betegség között és hogyan tudunk ellenük védekezni? Dr. Gudor Orsolya, a Rózsakert Medical Center gyermekgyógyászának segítségével összeállítottuk nektek a legfontosabb tudnivalókat.
shutterstock_1517930729.jpg

Az influenza, a Covid-19 megbetegedés és a megfázás is légzőszervi megbetegedés és mindhárom cseppfertőzéssel terjed. Bár a megfázásról sokan azt gondolják, hogy a hideg idő miatt alakul ki, ez így nem igaz. A hidegtől önmagában senki nem tud meghűlni, ezt a betegséget az influenzához és a Covid-19-hez hasonlóan vírus okozza, mindhármat különböző vírus. Fontos különbség viszont, hogy míg a megfázás könnyen kipihenhető, általában veszélytelen és gyors lefolyású, az influenza és a Covid-19 komoly szövődményekhez, például tüdőgyulladáshoz is vezethet és 1-2 hétig vagy akár tovább is eltarthat.

Hasonló tünetek

Mindhárom betegség tünete lehet az orrfolyás, torokfájás, fejfájás, láz, izomfájdalom, általános gyengeség. A különbség a tünetek intenzitásában és kialakulásában mutatkozik meg:

Megfázás

  • A tünetek fokozatosan alakulnak ki
  • Enyhe fejfájás, torokfájás
  • Enyhe izomfájdalom, ami általában a lábakra korlátozódik
  • Hőemelkedés, vagy alacsony láz

Influenza

  • Hirtelen kezdődő tünetek
  • Intenzív tünetek: rendkívül erős fejfájás, torokfájás, izomfájdalmak
  • Az izomfájdalom az egész testre kiterjedhet
  • Magas, akár 40 fok feletti láz

Covid-19 betegség

  • A tünetek fokozatosan alakulnak ki
  • A fejfájás erőssége változó, a torokfájás gyenge
  • Az izomfájdalom lehet az egész testre kiterjedő, a nátha általában enyhe
  • A láz enyhe vagy közepes, napokig elhúzódó
  • Nagyon jellemző a szaglás- és/vagy ízérzésvesztés
  • Elhúzódó fáradékonyság és erős köhögés akár hetekig

 Mikor forduljon orvoshoz?

Magas, nem múló, vagy visszatérő láz, illetve erős torokfájás, fáradékonyság, nehézlégzés vagy izomfájdalmak esetén mindenképpen forduljon orvoshoz!

 Hogyan előzhető meg?

Mivel a vírusok cseppfertőzéssel terjednek, legfontosabb a kézmosás, a távolságtartás és a zártvarhatoan_a_covid-19_elleni_vedooltas_is_hamarosan_elerheto_lesz_az_5-11_eves_gyermekek_reszere.png térben való maszkviselés. Nem árt kerülni a tömeget és vitaminokkal erősíteni a szervezetünket az őszi-téli hónapokban.

Az influenza elleni védőoltást minden évben érdemes beadatni az influenza szezon előtt. A Covid-19 megbetegedés elleni védőoltás igazoltan sokat segít abban, hogy a komoly következményekkel járó súlyos állapot elkerülhető legyen. Mindkét oltás különösen javasolt a krónikus betegségben szenvedőknek, a kismamáknak, az influenzaoltás 6 hónapos kortól a kisgyermekeknek is. 

Honnan tudom, hogy influenzás vagyok, megfáztam, esetleg elkaptam a Covid-19-et? Tovább
Influenza elleni védőoltás – sosem volt fontosabb!

Influenza elleni védőoltás – sosem volt fontosabb!

shutterstock_670245904.jpg

Az influenza elleni védőoltást 6 hónapos kor felett mindenkinek egyértelműen ajánlják az orvosok. Több országban minden évben kötelező a beadása. Magyarországon is évtizedek óta elérhető és ajánlott a szezonális influenza elleni oltás. A nemzetközi és a hazai szakmai közvélemény egységesen és határozottan kiáll az oltás szükségessége mellett.  

2021 ráadásul nem egy átlagos év. Miben más a helyzet most, a koronavírus-járvány negyedik hullámában? Ezt járjuk körül a kérdés-válasz anyagban.

Veszélyes-e az influenza elleni védőoltás a COVID-19-es esetek számának növekedésével?

Nem, sőt!

Idén minden eddiginél fontosabb, hogy megvédjük magunkat az influenza ellen. Az influenza tünetei hasonlóak a koronavírus tüneteihez, kórházi kezeléshez és a legrosszabb esetben akár halálhoz is vezethetnek. Az influenza és a koronavírus klinikai szempontból könnyen összetéveszthető. Kár lenne koronavírusos kórteremben végezni egy oltással megelőzhető betegség miatt. Ráadásul a koronavírus és az influenza által okozott egyidejű fertőzés rendkívül veszélyes. 

A védőoltások nem gyengítik le az immunrendszert?

Éppen ellenkezőleg, valójában irányítottan erősítik az immunrendszert.

Elkaphatom az influenzát a védőoltástól?

Az oltással beadott influenzavakcina inaktivált, „elhalt” oltóanyag. Nem tartalmaz élő vírust, és nem okoz influenzát.

Miért éreztem úgy korábban, hogy elkaptam az influenzát, miután beoltottak ellene?

A vakcina 3 vagy 4 olyan influenza-vírustörzs ellen véd, amelyek szerepelnek az idén elérhető készítményben.  Nem nyújt védelmet más, hideg időjárás esetén előforduló vírusos megbetegedések ellen.

Van ellenjavallat az oltásokkal szemben, ha kontaktusban voltam koronavírusos beteggel?

Nincs! Az egyetlen olyan eset, amikor az influenza elleni oltás beadását el kell halasztani, az, ha a beoltandó személy karanténban van. Ez azért fontos, hogy ne fertőzze meg koronavírussal az oltást beadó egészségügyi dolgozót.  Természetesen a szokásos óvintézkedések továbbra is érvényesek, például akár lázas, akár láztalan, közepesen súlyos vagy súlyos akut betegségben szenvedőket nem szabad beoltani.

Ki számít magas kockázatúnak az influenza szempontjából?

  • Asztmában, májbetegségben, krónikus vesebetegségben, cukorbetegségben, krónikus tüdőbetegségben, szívbetegségben, neurológiai betegségben (például sztrók, gerincvelő sérülés) szenvedők, gyenge immunrendszerrel rendelkező személyek
  • 2 évesnél fiatalabbak vagy 65 évesnél idősebbek
  • Várandós nők
  • Erősen elhízott személyek (40 feletti BMI)
  • Hosszú távú aszpirinterápiában részesülő gyermeket

     

Mit kell tennem a védelem érdekében?

Foglaljon időpontot online vagy hívja az RMC recepcióját! Feltétlenül említsen meg esetlegesen előforduló kockázati tényezőket, és mindenképpen tudassa velünk, ha babát vár!

Influenza elleni védőoltás – sosem volt fontosabb! Tovább
Hogyan kerülhetjük el az intim fertőzéseket nyáron?

Hogyan kerülhetjük el az intim fertőzéseket nyáron?

Dr. Weidner András, szülész-nőgyógyász javaslatai

A nyári strandszezon kedvez a nőgyógyászati betegségek kialakulásának. Kellő odafigyeléssel és elővigyázatossággal azonban a gombás fertőzések elkerülhetők. Sokan nem tudják, hogy legtöbbször nem kizárólag a fürdőzés okozhat problémát. Ha szeretnénk elkerülni az intim fertőzéseket, néhány alapvető higiéniai szabályt érdemes betartanunk.

A következőkre érdemes ügyelni:

  • Strandolás után, függetlenül attól, hogy természetes állóvízben, folyóban vagy fürdőmedencében hűsöltünk, mindig zuhanyozzunk le.

  • Bár a vizes fürdőruha kellemesen hűsít a nagy melegben, mégis váltsuk szárazra a fürdőzés után. Mielőtt belebújunk a száraz ruhánkba, alaposan törülközzünk meg.

  • Menstruáció alatt a női szervezet jobban ki van téve a fertőzéseknek, ezért tampon használata mellett sem ajánlatos a strandolás. Ha a menzesz gyengébb napjain mégis vízbe mennénk, a fürdés befejeztével, amint tehetjük, cseréljünk tampont.

  • A nyári melegben ne viseljünk műszálas fehérneműt vagy szűk nadrágot. Az ilyen ruházat nem biztosít megfelelő szellőzést a testnek.

  • Ha nyilvános WC-t használunk, kerüljük a közvetlen érintkezést az ülőkével, a közös használatú WC deszkákon számos kórokozó megtalálható.

  • Tisztálkodás után mindig száraz és tiszta törülközőt használjunk.

shutterstock_362465585.jpg

Néhány tanács a megfelelő tisztálkodáshoz:

A nyári melegben fokozottan verejtékezünk, így ilyenkor különösen hangsúlyos a megfelelő gyakoriságú, illetve alaposságú intim tisztálkodás. Bár számos korszerű és hatékony tisztálkodó szer áll a rendelkezésünkre, nem mindegy, hogy mit és mikor használunk. A mosdás elmulasztása mellett a túlzott mértékű vagy nem megfelelő tisztálkodó szer használata is problémát okozhat. Az intim területek nyálkahártyáján élő jótékony hatású mikroorganizmusok gondoskodnak a megfelelő, savas PH érték fenntartásáról és a különböző kórokozók elszaporodásának megakadályozásáról. A megfelelő flóra fenntartása érdekében bőr-semleges hatású, pH5-ös értékű szappant vagy tusfürdőt érdemes használni. Hüvelyöblítő oldatok napi használata nem szükséges, ezeket inkább fertőzés esetén alkalmazzuk, de ebben az esetben se gyakrabban, mint heti egyszer.

Melyek a leggyakoribb nyári fertőzésék?

Sajnos, a legkörültekintőbb intim higiénia alkalmazása mellett is előfordulhatnak bizonyos nőgyógyászati fertőzések. Ebben az esetben érdemes már az első intő jelekre odafigyelni és időben nőgyógyász szakorvos fordulni. Leggyakrabban ezekkel a fertőzésekkel találkozhatunk: hólyaghurut, bakteriális vaginózis, gombás fertőzések.

Ha ezen tünetek bármelyikét tapasztalja, panaszaival forduljon mielőbb nőgyógyászhoz:

  • Hüvelyi égő vagy viszkető érzés
  • Bő, kellemetlen szagú hüvelyváladék
  • Darabos hüvelyfolyás
  • Vizelési és alhasi fájdalom
  • Bőrpír
Hogyan kerülhetjük el az intim fertőzéseket nyáron? Tovább
Mit javasol az alvásszakértő a COVID-okozta alvásproblémákra?

Mit javasol az alvásszakértő a COVID-okozta alvásproblémákra?

Dr. Vida Zsuzsannát, az RMC szomnológus és neurológus szakorvosát kérdeztük.

Az elmúlt másfél évben a koronavírus-járvány jelentősen megváltoztatta az életünket és a napirendünket. A vele járó nehézségek a fizikai hatások mellett lelki megterheléssel is jártak, melynek hatására emelkedett az alvásproblémákkal küzdők száma. Erre a szakemberek új kifejezést használnak: a koronaszomniát. Hogyan függ össze a pandémia és az alvás? Mit javasol az alvásszakértő a pihentetőbb éjszakákért?

kep4.png

Miért romlott az alvásunk minősége az utóbbi hónapokban?

A koronavírus-járvány több szempontból is befolyásolta a pihenésünket:

A koronavírus fertőzés a központi idegrendszerre kifejtett közvetlen hatás révén károsítja az alvást. Dr. Vida Zsuzsanna alvásszakértőnknél több páciens is jelentkezett, akik azóta küzdenek alvászavarral, amióta átestek a fertőzésen Egy idei, kanadai kutatók által készült tanulmány is alátámasztja, hogy a koronavíruson átesett betegek körülbelül húsz százaléka tapasztal alvászavart. A COVID-fertőzésben a leggyakoribb alvászavar az inszomnia, ami az elalvás és az átalvás zavara.

A koronavírus fertőzésben szenvedőknél az éjszakai pihenést megzavarhatják a betegség általános tünetei, mint a végtagfájdalom, légzéselégtelenség, köhögés, fejfájás. Amennyiben ezek a tünetek hosszabb időn keresztül fennállnak, az alvászavar könnyen állandósulhat.

A pandémia okozta kényszerű életmódváltozások (home-office, a napi ritmusunk felborulása, a stressz, a szorongás, a kevesebb mozgás, a kikapcsolódási lehetőség korlátozása, a szociális izoláció) szintén jelentős mértékben kedveznek alvászavarok kialakulásának.

 

A pandémia alatt kiemelten fontos lenne a pihenés

A legrosszabbkor értek bennünket az alvási nehézségek, ugyanis a kellő mennyiségű és megfelelő minőségű alvásnak döntő jelentőségű a kihívásokkal teli időszakban. A jó alvás erősíti a szervezet védekezőképességét, míg az alváshiány már rövid távon is számtalan negatív következménnyel jár: rontja a mentális képességeinket, gyengíti a tanulási-, döntéshozatali képességünket és a memóriánkat. A tartós alváshiány gyengíti az immunrendszer működését, mely fogékonyabbá tesz a betegségekre, növeli a magas vérnyomás, cukorbetegség, keringészavar és elhízás kockázatát.


Kérjük szakember segítségét! kep1_1.jpg

A hosszú távú alvászavar tehát szorongást, hangulatzavart, a munkaképesség csökkenését és visszafordíthatatlan szomatikus betegségeket okozhat, emiatt mindenképpen megoldást kell keresni rá és szakemberhez fordulni a panaszokkal – mondja alvásszakértőnk.

Számos tippet olvashatunk az interneten például a relaxálás, több mozgás és a kütyü mentes esték pozitív hatásáról, ám szomnológusunk kiemeli, hogy a leghatásosabb kezelés mindig személyre szabott konzultáción történik. Az időben elkezdett, megfelelő alvásterápiával nemcsak éjszakáink, de nappalaink is újra harmonikusabbak lehetnek.

Mit javasol az alvásszakértő a COVID-okozta alvásproblémákra? Tovább
A Lyme-kór – minden, amit tudnod kell róla

A Lyme-kór – minden, amit tudnod kell róla

Dr. Jókay Kinga gyermekgyógyászunk cikke

Egy kellemes, napos nyári délutánt követően, amikor fürdeted a gyerekeket, egyszer csak – te jó ég! – egy apró, vérszívó ízeltlábút fedezel fel a kis Zsuzsi köldökében.  Most mi legyen?
lyme1.jpeg

  • Megszívta magát a kullancs?

Először is, ha a kullancsot könnyen le lehet pöckölni a testfelületről, akkor még nem akaszkodott a bőrbe, és nem kezdte meg a vér szívását. Ilyenkor NINCS fertőzésveszély! Ha a kullancs már szorosan rátapadt a bőrre, de még kevesebb, mint 36 óra telt el, gyakorlatilag nulla annak az esélye, hogy Lyme-kórt okozzon.  A jól lakott kullancs úgy néz ki, mint egy hólyag, amelyből kilátszanak a pici lábacskái. Táplálkozás előtt viszont a kullancs testmérete a lábai méretével arányos.

  • Hogyan kell helyesen eltávolítani a kullancsot?

A kullancsot a legkönnyebben úgy távolíthatjuk el, ha közel a bőrfelülethez csipesszel megragadjuk, és óvatosan egyenesen felfelé húzzuk. Fontos, hogy ne nyomjuk össze a potrohát. A kullancs feje soha nem marad a gazdaszemélyben, mivel a rovar csak az apró szájszervét szúrja a bőrbe. Ha valamilyen apró darab a bőrben marad, nincs feltétlenül szükség arra, hogy azt eltávolítsuk, idővel ugyanis magától kilökődik. Lehetőleg valamilyen átlátszó fertőtlenítő szerrel, például Hidrogén-peroxiddal vagy Octenisept oldattal fertőtlenítsük a csípés területét. A Betadine vagy más jódos oldatok elszínezhetik, besárgíthatják a bőrfelületet, és így a csípés helyén netán kialakuló kiütést nehezebb felismerni.

  • Mikor és milyen kell orvoshoz forduljunk?

A csípés észlelését és a kullancs eltávolítását követő egy hónapon át nincs más dolgunk, mint hogy éberen várakozzunk. Minden nap gondosan vizsgáljuk meg a csípés helyét, hogy vajon történt-e azon bármiféle változás. Keressük fel az orvost, ha a csípés körül növekvő lapos, vörös bőrelváltozás mutatkozik.  Ha gyermekünkről van szó, gyermekgyógyászaink teljeskörűen tudnak róla gondoskodni a kullancs kivételétől az esetleg szükségessé váló kezelésen át. Felnőttek esetén pedig belgyógyászaink felkeresését javasoljuk abban az esetben, ha még nem történt meg a kullancs eltávolítása, vagy 5 cm-t meghaladó kör alakú bőrpír, láz, izom, ízületi fájdalom vagy fejfájás jelentkezik.

  • Mit kell tudnunk a fertőzésveszélyről?

Noha a kullancs hosszabb ideig tartó vérszívása a fertőzés előfeltétele, a legtöbb csípés, amit felismertek, nem vezetett a Lyme-kór kialakulásához.  Mi több, a betegség az észlelt kullancscsípések mindössze 3%-nál fordult elő.  Nagyobb a fertőzés veszélye az észrevétlenül maradó kullancsok esetében, mivel ilyenkor az élősdi napokig zavartalanul táplálkozhat. A Lyme-kórral diagnosztizált betegek 60%-a nem emlékszik arra, hogy kullancsot talált volna a bőrén.  Nincs értelme annak sem, hogy a kullancsnál vizsgáljuk a Lyme-kór jelenlétét, mivel ez a betegek gyógykezelését semmilyen módon nem érinti.

  • Mikor kell Lyme-kórra gyanakodnunk?

Az orvos fizikális vizsgálat nyomán diagnosztizálhatja és kezelheti a Lyme-betegséget. Fontos tudnunk, hogy ha sikerül a Lyme-kórt korán felismerni, akkor sima antibiotikum-kúrával a betegek több mint 90%-ánál valamennyi tünet teljes mértékben megszüntethető.

 lyme2.jpg

A tipikus korai Lyme-kóros bőrkiütés laboratóriumi vizsgálata fölösleges, amellett valószínűleg hamis, fals negatív eredményhez vezet.  A Lyme-kór laboratóriumi feltárása ugyanis meglehetősen összetett vizsgálattal jár, és azt csak tapasztalt, erre szakosodott patológusok végezhetik. Vérvételre csak akkor van szükség, ha a beteg ki van téve kullancsveszélynek, és ha a tüneteket betegség második vagy késői fázisában észlelik. A Lyme-szerológiát (a vér tudományos vizsgálatát) nem szabad arra használni, hogy általa a rejtélyes, krónikus panaszokra – mint amilyen a fáradtság, ingerlékenység vagy az izomrendszeri fájdalmak - próbáljunk magyarázatot találni. A vér sokszor csak több hónap után mutathatja ki a Lyme-kórt, amellett a pozitív eredmény még azt követően is sokáig fennállhat, hogy a beteg a Lyme-kórból már teljesen felgyógyult. Mind a fals pozitív, mind a fals negatív teszt eredmények aránya rendkívül magas. Nem javallott az un. önellenőrző, otthoni teszt-készletek használata sem.

Röviden szólva tehát:

A Lyme-betegség egyáltalán nem ritka Magyarországon, és általában klinikailag lehet diagnosztizálni. A néhány hetes antibiotikum-kúrából álló kezelés is egyszerű és lényegre törő.  Így hát valószínűleg a cikk elején említett, kullancs csípte Zsuzsikával sem lesz semmi gond.

A Lyme-kór – minden, amit tudnod kell róla Tovább
Így kerülje el az izomfájdalmat!

Így kerülje el az izomfájdalmat!

Sokan esnek abba a hibába, hogy edzés alkalmával túlerőltetik az izmaikat, aminek sérülés is lehet a vége. Hogyan kerülheti el és mit tegyen az izomfájdalom és izomláz ellen? Fogadja meg Dr. Pulai Judit reumatológusunk tanácsait!

rmc_reumatologia_izomfajdalom.jpg

  1. Mindig alaposan melegítsen be, sport után pedig nyújtsa le alaposan az izmait!
  2. Fokozatosan szoktassa magát az edzésekhez – ez nemcsak akkor igaz, ha most kezd el sportolni, hanem akkor is, ha új mozgásformába fog!
  3. Ismerje egészségi állapotát, határait, ne erőltesse túl magát!
  4. Legyen kitartó: a rendszeres mozgással megelőzheti a sérüléseket!
  5. Azonnal hagyja abba a tevékenységet, ha erősebb fájdalmat tapasztal!
  6. Edzés után pótolja a folyadékot és fogyasszon tápanyagban gazdag ételt!
  7. Hagyjon időt az izmainak a regenerációra: iktasson be pihenőnapokat, aludjon eleget, hetente-kéthetente menjen egyet masszíroztatni.

Mit tegyen, ha mégis kialakult az izomfájdalom?

Az izmok túlerőltetéséből a következő izomfájdalmak alakulhatnak ki:

  • Izomláz

Az izomláz kellemetlen, de nem veszélyes állapot. Enyhíthetünk rajta hideg-meleg vizes váltózuhannyal, borogatással, sportkrémekkel, masszázzsal. A rádolgozás is segíthet, de az első napokban inkább a kímélő mozgásformákat ajánljuk, mint az úszás, jóga, vagy séta.

  • Izomgörcs

A görcs általában néhány perc alatt elmúlik, nem kell tőle megijedni. A panaszok enyhítésre ajánlott az izom nyújtása, masszírozása, meleg vizes borogatás és a kalcium-magnézium pótlása. 

  • Izomhúzódás, szakadás, rándulás

A húzódás, szakadás, rándulás mindig gyors, váratlan, hirtelen mozgás közben történik. Ilyen esetben igen erős fájdalmat érzünk, amit nem szabad elbagatellizálni: azonnal fejezzük be a sportot, helyezzük nyugalomba az érintett izomrészt, tegyünk hideg vizes borogatást az érintett területre és polcoljuk fel a sérült testrészt! Ha gyulladásra utaló jeleket: duzzanatot, kipirosodást, a bőr elszíneződését vagy meleg érzetűvé válását tapasztalja, mindenképp forduljon orvoshoz!

 

Így kerülje el az izomfájdalmat! Tovább
Mivel szükséges nőgyógyászhoz fordulni a korlátozások után?

Mivel szükséges nőgyógyászhoz fordulni a korlátozások után?

A nőgyógyászati vizsgálatok - csakugyan, mint más területek - háttérbe szorultak a járványhelyzet miatt. Melyek azok a szűrések, panaszok, problémák, amelyekkel nem érdemes tovább várni? Ebben nyújtanak segítséget szülész-nőgyógyász szakorvosaink.
pexels-photo-761872.jpeg

A szűrővizsgálatok

  • A méhnyakrákszűrés célja a rákmegelőző állapotok minél korábbi felismerése, melyek nagyon jó hatásfokkal szűrhetőek. Ezért is fontos a rendszeresség: legalább háromévente végeztesse el ezt a szűrést. A legmegbízhatóbb megoldás a komplex méhnyakrákszűrés, amelyben nőgyógyászati vizsgálat, citológia és HPV-szűrés is szerepel.
  • 40 év fölött évente javasolt emlőszűrésen részt venni. Ennek legmegfelelőbb módszere a mammográfia, amely szükség esetén kiegészíthető ultrahanggal.
  • Elsősorban a fiatalok körében egyre nagyobb igény van a szexuális úton terjedő fertőzések szűrésére

Mindezek miatt semmiképpen ne halogassa a legfontosabb nőgyógyászati szűrővizsgálatokra való jelentkezést! 

Nőgyógyászati problémák

A szűrővizsgálatok mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a különböző nőgyógyászati panaszokra. 

A járvány alatt a “zavaró, de nem veszélyes” esetek ellátására kevesebb lehetőségünk nyílt, most viszont arra biztatjuk pácienseinket, hogy bármilyen kellemetlen nőgyógyászati tünet (cikluszavarok, hüvelyfertőzés, hormonális problémák) esetén bátran keressenek minket.

A menstruációval kapcsolatos problémákat semmiképpen nem érdemes elhanyagolni, fontos a cikluszavarok, a fájdalmas menstruáció okainak tisztázása. Gyakran csak életmódbeli tanácsokra, tüneti kezelésre van szükség, és megnyugtathatjuk a pácienst, hogy amit tapasztal, teljesen rendben van, de különböző kórképekre is fény derülhet.

A visszatérő húgyúti, hüvelyi fertőzést, alhasi fájdalmat sem érdemes félvállról venni. A szakorvossal való konzultáció segít tisztázni a háttérben álló okokat, és lehetőség nyílik megfelelő (akár megelőző, fenntartó) kezelésre.

A vizelet inkontinencia, vagyis az akarattól függetlenül jelentkező vizeletvesztés sok nőnek okoz problémát. Bármely életszakaszban előfordulhat, de az életkor előrehaladtával nő az előfordulási gyakorisága. Kiváltó oka lehet kötőszöveti gyengeség, de összefügghet a szüléssel is. Számos fajtája, és emiatt számos kezelési módja létezik. A panaszok kivizsgálása és kezelése nőgyógyász és urológus együttműködését teszi szükségessé a legtöbb esetben.

 pexels-photo-3958584.jpeg

HPV elleni védőoltás

A méhnyakrákok túlnyomó többségét a HPV-fertőzés okozza. A HPV-nek, vagyis a humán papilloma vírusnak több mint kétszáz típusa ismert. A HPV elleni védőoltás a méhnyakrákért leginkább felelős altípusok ellen véd. Iskolai kampányoltás keretében a 7. osztályos lányok ingyenesen megkaphatják a védőoltást, ám ez nem kötelező. Az oltás a szexuális élet megkezdése előtt a leghatékonyabb, de a szexuális élet megkezdése után, illetve fiúknak, férfiaknak is javasolt beadni. Ezzel kapcsolatban is szívesen állunk rendelkezésére. Konzultációnk során megbeszéljük a különböző oltások típusait, hatékonyságát, illetve azt, hogy szükséged lehet-e rá.

A szexuális élet megkezdése előtt

Már a szexuális élet megkezdése előtt érdemes fogamzásgátlási tanácsadásra jelentkezni. Ilyenkor a nőgyógyász nem végez hüvelyi vizsgálatot, esetleg hasi ultrahangvizsgálat történik és segít kiválasztani a legbiztonságosabb, legmegfelelőbb fogamzásgátló módszert. Napjainkban már nagyobb a választék a fogamzásgátlók terén, mint akár 15-20 évvel ezelőtt. Szülész-nőgyógyász szakorvosaink a legmodernebb módszerekkel állnak a páciensek rendelkezésére, és segítenek eloszlatni számos, a különböző fogamzásgátló módszerekkel kapcsolatban keringő tévhitet is.

Családtervezés és várandósgondozás

A szülész-nőgyógyászati konzultáció fontos része a családtervezésnek. A nőgyógyász feladata az esetek többségében az, hogy elvégezze az esedékes szűrővizsgálatokat, életmódbeli tanácsokat adjon, és megnyugtassa a leendő anyát afelől, hogy a várandósságnak nincs semmi akadálya. Fény derülhet azonban kisebb-nagyobb problémákra is, amelyek sokszor könnyen orvosolhatóak, de esetleg nehézségeket okozhatnak a gyermekvállalás terén.

A Rózsakert Medical Centerben lehetőség van a korszerű várandósgondozás minden szükséges vizsgálatára, beleértve a 12., 20., 30. heti szűrővizsgálatokat, illetve a különböző kiegészítő teszteket is (TORCH-teszt, magzati szívultrahang, kombinált teszt, szabad magzati DNS-tesztek). Ha szeretné magát és gyermekét biztonságban érezni, és a szükséges vizsgálatokat elvégeztetni - ahol szülész-nőgyógyász szakorvosainkkal minden kérdését nyugodtan megbeszélheti - várjuk rendelésünkön!

Mivel szükséges nőgyógyászhoz fordulni a korlátozások után? Tovább
Hogyan védekezzen a szúnyogok ellen?

Hogyan védekezzen a szúnyogok ellen?

A kellemetlen, viszkető szúnyogcsípések megkeseríthetik a nyári napokat, jó tudni, hogyan védekezhetünk ellenük. Dr. Scharek Petra infektológusunk összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a szúnyogirtó választáshoz. 

Milyen hatóanyag-tartalmú szúnyogirtót használjon?
A szúnyogok távoltartására ezek a vegyületek a leginkább hatékonyak:
•Dietil-toluamid (más néven: DEET)
•Pikaridin
•Etil-butil-acetil-aminopropionát (más néven IR3535)
•Citriodiol

szunyog_2.jpg
Mire figyeljen a rovarirtók használatánál?
•A készítmény ne kerüljön nyálkahártyára (szem, száj)
•3 éves kor alatti kisgyermekeknél csak a ruházatot kezelje a rovarirtóval
•3 hónapos kor alatt lehetőség szerint ne alkalmazzon semmilyen riasztószert, helyette használjon a csípéstől védő öltözetet vagy szúnyoghálót
•Sérült bőrfelületen ne alkalmazzon semmilyen riasztószert
•Csak akkor ismételje a kezelést, ha a készítmény már elvesztette a hatékonyságát
•Várandós nők csak a feltétlenül szükséges mennyiségben, vékony rétegben alkalmazzák ezeket a termékeket

szunyog_1.jpg
Mit ne használjon szúnyogirtásra?
•B-vitamin - ez a közhiedelemmel ellentétben nem biztosít védelmet a vérszívókkal szemben
•Szúnyogriasztó karkötő - hatékonyságuk nem igazolt

szunyog_3.jpg

Hogyan védekezzen a szúnyogok ellen? Tovább
Ne legyen tabu a menopauza!

Ne legyen tabu a menopauza!

A változókor kellemetlen tünetei és szövődményei csökkenthetők

A menopauza kellemetlen tünetei a nők körülbelül kétharmadát érintik. Természetes folyamat, melynek panaszai és szövődményei csökkenthetők, mégis keveset beszélünk róla. Dr. Baló Tímea diabetológus, endokrinológus, belgyógyászunkat és Dr. Gullai Nóra szülész-nőgyógyász, auditált ultrahang-specialistát, Menopauza Programunk két szakorvosát kérdeztük arról, miért fontos, hogy erre az időszakra is tudatosan és komplexen, több oldalról tekintsünk rá.

rmc_menopauza_1200x638.jpg

Mi a menopauza és milyen szakaszokra bontható?

Dr. Gullai Nóra:menopauza – más néven változó kor vagy klimax – olyan természetes állapot, amely a nők termékeny időszakának a végét jelzi. A hátterében élettani, hormonális változások állnak: a petesejtek száma és minősége csökken: egyre kevesebb érik meg közülük, majd idővel a petesejtek teljesen elfogynak, és nem termelődik megfelelő mennyiségű ösztrogén és progeszteron sem.

Dr. Baló Tímea: Ez nem egy hirtelen, hanem fokozatosan bekövetkező változás: a szervezet készül erre a folyamatra, ennek mentén a szakaszai sorrendben a következők: perimenopauza, premenopauza, menopauza és poszt menopauza. A menopauzát megelőző néhány évben a vérzések rendszertelenné válhatnak, akár több hónapos kimaradások is előfordulhatnak: ezt az időszakot nevezzük perimenopauzának, mely évekkel is megelőzheti a menopauzát. Ekkor a terherbeesés kis eséllyel, de még bekövetkezhet. A közvetlenül menopauza előtt lévő időszakot pedig premenopauzának tekintjük. Menopauzáról akkor beszélünk, ha már 12 hónap elteltével nem jelentkezik menstruáció. Az ezt követő időszakot pedig poszt menopauzának nevezzük. A népnyelvben menopauza alatt általában az egész, vérzés utáni, posztmenopauzális életszakaszt is értik.

Milyen életkorban jellemző?

B.T.: Magyarországon átlagosan 50-52 éves kor körül marad el a menstruáció, de a perimenopauza első jelei 40-45 éves kor körül jelentkeznek. Átlagosan 4-8 év a menopauza körüli időszak.

G.N.: Ha ennél korábban kezdődik, 40 éves kor alatt, akkor korai menopauzának tekintjük. Azok a nők is idetartozhatnak, akiknek eltávolításra került a petefészkük.  40 éves kor felett már nem kóros, de az átlagosnál korábban jelentkező a menopauza. De elég nagy a szórás, én láttam már 31 évest is, aki menopauzában volt és olyat is, aki 56 évesen még menstruált.

Milyen tüneteket tapasztalnak a változó kor beköszöntével a nők?

B.T.: A menopauza első jelei a menstruáció megváltozása vagy kimaradása, ezért általában a tünetekkel a nőgyógyásznál vagy az endokrinológusnál jelentkeznek a páciensek. Jellemzők még a hőhullámok és hangulatingadozások észlelése, az anyagcsere lassulása és az ezzel járó súlygyarapodás, nehezebb fogyás. Sokszor jönnek például azzal a panasszal, hogy míg a korábban sikerrel diétával most nem olvadnak le róluk úgy a plusz kilók. Gyakori még az alvászavar és a vizelettartási nehézségek is.

G.N.: Vannak olyan szerencsések is – a változókorban lévő nők körülbelül 30%-a – akik panaszmentesen, vagy enyhe, átmeneti tünetekkel jutnak át ezen az időszakon.

Miért fontos, hogy a menupauza ne legyen tabu?

B.T.: Bár a menopauza nem betegség, hanem természetes folyamat, a kellemetlen tünetek mellett sajnos kedvezőtlen élettani folyamatokkal is társulhat a változó kor, mint például a csontsűrűség csökkenése, vagy a szív-és érrendszeri betegségek gyakoribbá válása. Fontos kiemelni, hogy ezek erőssége és esélye csökkenthető, ezért az RMC-ben arra biztatjuk a pácienseinket, hogy sokkal tudatosabban álljanak hozzá: jöjjenek el kivizsgálásra, hogy segíteni tudjunk – ha pedig fényt derítünk valamilyen alapbetegségre, mihamarabb el tudjuk kezdeni kezelni.

Milyen megközelítést alkalmaztatok a csomag és a javasolt vizsgálatok összeállításakor?

B.T.: A menopauza sokféle változással jár a szervezetünkre nézve, ezért komplex belgyógyászati és nőgyógyászati állapotfelmérést igényel, amit a javasolt kivizsgálások is tükröznek. A programot a legfrissebb nemzetközi irányelvek mentén hoztuk létre. A páciens kórtörténetének megismerése után fizikális, képalkotó (pl. csontsűrűségmérés, mammográfia) és nőgyógyászati szűréssel folytatjuk. Ha ezek fényében szükségesnek látjuk, akkor az urológiai és lelki egészség támogatásának érdekében pszichiáter vagy urológus szakorvos kollégákhoz irányítjuk tovább a pácienst.

G.N.: A javasolt terápiát tekintve pedig a legkevésbé drasztikustól haladunk, egyénre szabottan. Ami minden esetben alapeleme a kezelésnek, az az életmódbeli javaslatok: a fizikai aktivitás növelése és a kiegyensúlyozott táplálkozás a jó közérzetet és az ideális testsúly megtartását is elősegíti.

Mit tapasztaltok, hogyan tud segíteni a nőknek a program, milyen változást hozhat számukra?

G.N.: A mindennapjaikban felmerülő panaszok csökkentésével jelentősen tudunk javítani a páciensek életminőségén, hogy ezt a szakaszát is teljességgel élhessék meg. Mert a menopauza sokak félelmével ellentétben nem szünteti meg sem a nőiességet, sem a szexuális életet.

Ne legyen tabu a menopauza! Tovább
„Nem akarok maratont futni, csak egészséges szeretnék maradni”

„Nem akarok maratont futni, csak egészséges szeretnék maradni”

Mit és mennyit sportoljon, ha nem a teljesítény, hanem egészsége megőrzése a cél?

A sport edzi a testet és a szellemet. Számos egészségügyi előnye van, segít a betegségek megelőzésében, az egészség fenntartásában és bizonyos esetekben a kezelésben is szerepe van. Elhatározta, hogy sportolni fog, de nem a fogyás, a versenyek vagy sporteredmények, hanem az egészsége miatt? Dr. Bajnok Éva belgyógyászunk segít meghatározni, mit és mennyit sportoljon, hogy egészséges maradjon.
rmc_sportszures_mozgas_kivizsgalas.jpg

Már 1000 kalória elégetése is segít

Kutatások bizonyították, hogy már heti 1000 kalória energiafelhasználással járó mozgás is jelentős egészségügyi előnyökkel jár. Ez körülbelül ötször egy óra sétának felel meg. Az egészségügyi előnyök akkor is érvényesülnek, ha többször, rövidebb ideig mozog. 

Heti 150 perc az egészségért

Az amerikai Department of Health and Human Services egészséges felnőttek számára heti 150 perc könnyű, vagy 75 perc intenzív edzést ajánl a hét több napjára elosztva az egészségmegőrzés érdekében. Több mozgás még több egészségügyi előnnyel jár.

Az izomerősítés se maradjon ki!

Nem kell testépítésre gondolni, de az egészsége érdekében érdemes erősítő gyakorlatokat is végezni a fő izomcsoportokra legalább két alkalommal egy héten.

A nem mozgásnál bármennyi jobb

Ha nincs ideje elmenni fél órát futni, vagy egy órát edzeni, akkor se mondjon le a mozgásról! 10 perc torna otthon vagy egy buszmegállónyi séta, lift helyett lépcsőzés mindig belefér.  Ez is jobb, mint a semmi!

Ne üljön sokat!

Minél többet ül egy nap, annál nagyobb eséllyel alakulhatnak ki különböző anyagcsere problémák. Amennyire lehetséges, csökkentse az üléssel töltött percek számát. Ha ülőmunkát végez, óránként egyszer tornázzon egy kicsit, vagy sétáljon egyet a friss levegőn.

Kérjen orvosi segítséget!

Egészségi állapotának felmérése és a sérülések megelőzésének érdekében kérje ki orvosa véleményét, mielőtt életmódváltásba vagy intenzívebb sportolásba kezd – különösen akkor, ha valamilyen betegséggel vagy egészségügyi problémával küzd!

„Nem akarok maratont futni, csak egészséges szeretnék maradni” Tovább
Miért kritikus a szűrés sportolóknál és életmódváltás előtt?

Miért kritikus a szűrés sportolóknál és életmódváltás előtt?

Dr. Bajnok Éva obezitológusunk tanácsai

A mozgás egyes emberek életében mindig is alapvetően fontos jelentőséggel bírt, szerencsére kezd divattá válni azok körében is, akik eddig nem sportoltak. Egyre több embert mozgat meg az is, hogy önmagát vagy sporttársait felülmúlja, számos amatőr verseny, kihívás, új cél elérése lett vágy az életünkben. Gyorsabban, magasabbra, erősebben vagy valami újat. Nincs is ezzel baj. Orvosként és amatőr sportolóként azonban azt látom, hogy a mozgást sokan olyan magától értetődő egészségügyi védőfaktornak tekintik, hogy 40-50 évesen sem igazán jutnak el szűrővizsgálatokra. Pedig egy jól feltett kérdés, egy alap szűrő vagy panaszorientált speciális vizsgálat ugyanolyan fontos. Nem csak javíthatja a teljesítményt, de nagyobb bajok megelőzésére is alkalmas lehet.

sportszures_eletmodvaltas_rmc_blog.jpg

Választ adhat például arra, hogy nincs-e hiányállapot (a vashiányos vérszegénység meglepően gyakori futó nők körében), szívritmus zavarhoz vagy izomgörcshöz vezető ionhiány (minden félmaratoni távon látunk összeesett sporttársat, aki erről rendre megfelejtkezik vagy nem is tud).

Kiderülhet rejtett szívprobléma, az, hogy mit tegyünk, ha asztmánk vagy visszereink vannak, vagy rendre lesérülünk, fáradtak vagyunk. Nehezíti-e a teljesítményünket az extra kilók megléte és ha igen, mit tehetünk ellenük.

Nagyon lényeges, hogy ha kitűztünk egy célt, akkor azt úgy érjük el, hogy nem rokkanunk bele és nem az az eredmény lesz egyben az utolsó is.

Ha életmódváltásban, testsúlycsökkentésben gondolkodunk, akkor hogyan kezdjünk neki, van-e olyan anyagcsereprobléma, ami nehezíti a fogyást, mi és milyen gyakran legyen a választott mozgás, hogyan diétázzunk?

Miért jó edzőre bízni magunkat?

A legtöbb esetben az edzőnek is van edzője. Nem véletlenül.

Először is segít felmérni az edzettségi állapotunkat. Elsősorban magunkhoz viszonyítva. Figyelembe kell venni a korunkat, nemünket, egészségügyi állapotunkat, életvitelünket és sportba fektetett energiáinkat ahhoz, hogy jó útmutatást lehessen adni.

Nagyon gyakori, hogy valaki élete első maratonját valamilyen magazin mellékletének edzésterve alapján építi fel és próbálja elérni. Pedig hatalmas egyéni eltérések lehetnek két ember közt, nem biztos, hogy 3-6 hónap egyformán elegendő a felkészülésre. Aztán lehet, hogy sikerül elérni a vágyott célt, de olyan sérülést, kimerülést sikerül produkálnunk, ami akár évekre elveheti a kedvünket a folytatástól.

Lényeges tehát egy alap edzettségi állapotfelmérés. A cél megfogalmazása. A fentiek figyelembevételével pedig egy helyes edzésterv kialakítása. Fontos a feedback, azaz a viszajelzés (pl. milyen pulzusszámon sikerült végrehajtani az előírtakat, volt e közben rosszullét, fájdalom, fáradtság). A következő hetet ennek mentén kell alakítani.

Az edző ezen felül irányítja a helyes végrehajtást (a sérülések elkerülése érdekében), csiszolgatja technikánkat, egyénre szabja a feladatokat, az edzés sokkal kevésbé monoton lesz, és ott áll – olykor akár virtuálisan – ha meggyengül az akarat.

Komolyabb versenykihívásnál egyszerű teszt segítségével meghatározza az ún. laktát küszöböt, azaz, hogy hol áll teljesítő képességünk határa, hol kell „belenyúlni” az edzésbe.

Ahogy az én edzőm fogalmaz: mindenkinek a maga olimpiáját, versenyét kell megnyernie.

Összefoglalva tehát: ha valamit tehetünk a testi, mentális egészségünk védelme szempontjából, az biztosan a mozgás. Ugyanakkor érdemes időről időre átvizsgáltatni magunkat, ha pedig a cél a teljesítmény fokozása, akkor szakember segítségét kérni. Az életmód váltás hasonlóan fontos és akár életmentő kihívás, célszerű szakszerűen nekiállni, hogy ne csalódjunk.

Miért kritikus a szűrés sportolóknál és életmódváltás előtt? Tovább
süti beállítások módosítása